2p

Az MVM Csoport saját értékelése szerint eredményes évet zárt: 2016-ban 1034,149 milliárd forintos árbevételt produkált, amihez 110,782 milliárd forintos EBITDA társult. Ez 3,263 milliárd forinttal haladja meg az előző évben elért értéket.

„A 2016-os év több szempontból is mérföldkőnek számít; új stratégiánk alapján új területek felé nyitottunk, egyre aktívabbak vagyunk a megújuló energiatermelésben, és az E-mobilitás területén is jelentős piaci pozícióra törekszünk. Megnövekedett nemzetközi tevékenységünket immáron három külképviseleti iroda is támogatja” – mondta Csiba Péter. Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: „Hatalmas lépés a stratégiánk szempontjából, hogy 50 százalékos részesedést szereztünk az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-ben, ezzel lehetőségünk nyílik közvetlenül kapcsolatba kerülni a lakossági fogyasztókkal.Az újabb termelési rekordot elért Paksi Atomerőmű pedig továbbra is kulcsfontosságú a fenntartható energiatermelésünk, és eredményességünk szempontjából.”
 
Az MVM Csoport 2016-os adózott eredménye elérte a 48,426 milliárd forintot.
 
 

„Az elmúlt évben egyértelműen növeltük versenyképességünket, ugyanakkor a társaságcsoport összesen több mint 130 milliárd forintot fizetett be a magyar költségvetésbe különböző adónemekben és díjakban” – hangsúlyozta Huszár András, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!