2p

Csaknem ezren kérték vissza megyei matricára kifizetett pénzüket hétfő délutánig az állami útdíjszedőtől, ahol úgy becsülik mintegy 20 ezer matricát váltanak vissza, vagyis 100 millió forintot kell majd visszafizetniük a március 15-i határidőig - írta a Népszabadság.

A lap keddi számában a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) adatait idézve azt írták: januárban összesen 1,44 millió matricát értékesítettek, ebből az éves 220 ezer, havi 92 ezer, tíznapos 510 ezer volt, a többit a megyei matricák tették ki.

Lásd még: Íme, a megyei matrica pozitív hatása!

A megyei matricák ellenértékeként több mint 3 milliárd forint folyt be a NÚSZ-hoz, ezt az összeget csökkenti majd a 100 milliósra becsült visszafizetés.

A NÚSZ tájékoztatása szerint az elektronikus visszaváltás mellett mobil díjellenőr autóknál is lehetővé teszik a visszaváltást egyes helyeken. A legnagyobb visszaváltási rohamra Budapesten, Vas megyében, illetve a Veszprém megyei matricák visszaváltásánál számítanak. Vasban az összes (7600) eladott matrica visszaváltása várható, mivel az M86-ost kivették a fizetős szakaszok közül. És ugyanez vonatkozik a Veszprém megyei matricákra (4800), amelyek feleslegessé váltak, miután az M7-es rövidke veszprémi szakaszára sem kell megyei matricát váltani a közelmúltban módosított rendelet alapján.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!