3p

A hagyományos légitársaságoknál továbbra is ingyenesen, a fapadosoknál viszont egyre drágábban adhatjuk fel bőröndjeinket – utóbbiaknál ennek díja akár meg is duplázhatja a jegy árát. Az mfor.hu a turistaszezon közeledtével a Ferihegyen jelen lévő nagyobb légitársaságok poggyászfeladási szabályait gyűjtötte össze.

Ha fapadossal utazik, jobb, ha otthon hagyja bőröndjét, és csak kézipoggyászt visz magával - így szól az aranyszabály azoknak, akik a lehető legkisebb összegből szeretnék kihozni hétvégéjüket egy külföldi városban. A diszkont légitársaságoknál ugyanis szinte kivétel nélkül fizetni kell a csomagfeladásért, ráadásul egyre többet.

Wizz: ötszörösére emelkedett árak

A Wizz Air például a héten jelentette be, hogy súlytól függetlenül egységesíti poggyászfeladási díjait. Áprilistól 4125 forintot kell fizetnünk csomagonként egy útra, ha feladási igényünket már foglaláskor jelezzük, és 8250 forintot abban az esetben, ha ezt csak a repülőtéren tesszük meg.

A legnagyobb ferihegyi fapados légitársaság egyébként még 2007 őszén vezette be a poggyászdíjat. Akkor foglaláskor 780, utólag pedig (telefonon keresztül vagy a repülőtéren) 1600 forintot kellett leperkálni bőröndönként, azaz két és fél év alatt több mint ötszörösére drágult a szolgáltatás.

Öt-tízezer forint is elmehet a csomagra

Igaz, a Wizz mostani árszínvonala nagyjából megfelel a többi fapados díjainak. Európa legnagyobb diszkont légitársasága, a Ryanair például 4500 forintot kér bőröndönként online vásárlás esetén, ha pedig csak a reptéren jut eszünkbe, hogy szeretnénk csomagot feladni, akkor 10 500 forintot kell letennünk az asztalra - ez sok esetben már több, mint egy kedvező árfekvésű jegy alapára. 

A nagy vetélytárs, az angol Easyjet ennél némileg alacsonyabb díjakkal dolgozik: foglaláskor 3400, repülőtéren pedig 6800 forintot kell kicsengetni a bőröndfeladásért.

A Budapesten jelen lévő, jelentősebb low cost cégek közül a legbarátibb árai a magát a diszkont szegmens krémjébe pozicionáló Germanwingsnek vannak: a német légitársaság foglaláskor nyolc eurót (2100 forint), a reptéren pedig húsz eurót (5300 forint) kér ezért a szolgáltatásért.

A feladható poggyász súlya fapadosonként 15-32 kilogramm között változik. Míg a Ryanairnél maximum 15 kilogrammot nyomhat egy csomag, és maximum kettőt lehet feladni, addig a Wizznél 32 kilósra is tömhetünk egy bőröndöt. Az Easyjetnél maximum 20 kilogramm lehet egy poggyász, és ekkora súlyhatárt szabott meg a Germanwings is.  

A kézipoggyász még ingyenes

A kézipoggyászt még minden diszkont cégnél ingyenesen lehet felvinni a fedélzetre, igaz, ennek paramétereit erősen keretek közé szorítják. A méret általában 55 X 40 X 20 centiméter, a súly pedig maximum 8-10 kilogrammot tehet ki - aki ezt túllépi, azt rendesen megvágják, a Wizz Airnél például 16 500 forinttal.  

A hagyományos légitársaságok többségénél az alapárban a kézipoggyász mellett a csomagfeladás is benne van. A Malévnál és a British Airwaysnél 23-23, a Lufthansánál pedig 20 kilogramm súlyú poggyászt lehet díjmentesen feladni, a túlsúlyért viszont náluk is fizetni kell.  

W. B.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!