2p

Negyvenhárom gyanúsított ellen emelhetnek vádat.

Félmilliárd forintnyi adót és járulékot csalt el egy nyíregyházi munkaerő-kölcsönző bűnszervezet, negyvenhárom gyanúsítottal szemben költségvetési csalás miatt javasolt vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a hatóság Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

képünk illusztráció (MTI)

A NAV pénzügyi nyomozói még 2015 júniusában hét gyanúsítottat vettek őrizetbe, a bíróság elrendelte az irányító férfi és négy társának előzetes letartóztatását, két személy ellen pedig körözést rendeltek el. A bűnbanda tagjaira akár húsz évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak - jegyezte meg a sajtóreferens.

Simon Béla elmondta, a banda országszerte harmincnégy gazdálkodó társasággal szerződött le vagyonvédelmi, takarítói és futárszolgálati feladatok ellátására.

A bűnszervezet az ismert módszert követte: a több mint kétezer munkavállaló után nem fizették meg az adót és járulékokat, illetve a - csak papíron - nyújtott szolgáltatás után esedékes áfát, ezzel jelentős kárt okoztak az államnak.

A banda irányítói jól szervezett, összehangolt és hierarchikus rendszert építettek ki: a fiktív szolgáltatást igénybevevő cégek színlelt szerződést kötöttek a külön erre a célra fenntartott, strómanok vezette munkaerő-kölcsönző vállalkozásokkal, ahová bejelentették régebbi dolgozóikat - ismertette a sajtóreferens.

Simon Béla hozzátette, becsapták munkavállalóikat is, mivel a "kölcsönbe adás" időszaka nem biztosítással járó jogviszony, ami a nyugdíjjogosultság szempontjából lényeges. Emellett a kölcsönbe adó cég által kiállított fiktív számla áfáját egyaránt levonták fizetendő adójukból.

A költségvetésnek okozott kár enyhítésére a pénzügyi nyomozók negyvenhat bankszámlát zároltak százmillió forint értékben. A negyvenezer oldalas nyomozati iratot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségnek küldik meg.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!