3p

Azok után, hogy hétvégén kiderült félmilliárdos támogatást kapott a vs.hu kiadója a jegybanki alapítványoktól, hétfőn sorra állnak fel az újságírók és a főszerkesztő is lemondott.

Lemondott főszerkesztői pozíciójáról és elhagyja a vs.hu-t Lebhardt Olivér - jelentette be Facebookon:

„Hibáztam, amikor hagytam, hogy a támogatott tartalmak a támogató feltüntetése nélkül jelenjenek meg, noha ebbe beleszólásom nem volt, de az is igaz, ez elegendő ok lehetett volna akkori felmondásomra. Ezért vállalom a felelősséget, és távozom a VS szerkesztőségének éléről. Ugyanakkor kijelentem, hogy a vezetésemmel a szerkesztőségben szabad, autonóm, független újságírói munka folyt, amire büszke vagyok. A folytatáshoz a maradó kollégáknak minden segítséget megadok.”

A főszerkesztő előtt több újságíró is felmondott a lapnál, miután kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapítványaitól összesen félmilliárdos támogatást kapott a portál kiadója, a New Wave Media.

Kapcsolódó:
Félmilliárddal segítették a magyar média üstökösét az MNB-alapítványok

Elsőként hétfő reggel a Századvég-tanulmányokat kiperlő Joó Hajnalka jelentette be, hogy távozik. Facebook-bejegyzésében azt írta:

"tíz év alatt mindenesetre zsinórban ez a negyedik munkahelyem, ahonnan a politika közvetlen vagy közvetett beavatkozása miatt lépek le”. Hozzátette: "a szerkesztőség független (aki mást mond, hazudik), de az MNB lopott (pardon, elkülönített) pénze – amiről amúgy fogalmam nem volt – se az ízlésemmel, se a szakmai elveimmel nem fér össze".

Nem sokkal később Rovó Attila a Közélet rovat vezetője is a Facebookon jelentette be a felmondását:

"Lelépek a vs-től, gondolom, nem kell magyarázni miért. Tényleg nem tudtam, hogy 500 milliós támogatást kapott a kiadó. Hajnalka Joo, Márton Munkácsy, Sandor Joob sorstársaim, szevasztok (És a névsor ma még valószínűleg bővül)."

A távozók névsora: Lebhardt Olivér, főszerkesztő, Joó Hajnalka, újságíró, Rovó Attila, a Közélet rovat vezetője, Munkácsy Márton, a Hírek rovat szerkesztője, Joób Sándor, Sztefan Dzindzisz, Bátorfy Attila, Kovács Áron, Kósa András, Szabó András újságírók, Szedlák Ádám tech-rovatvezető, Puskár Krisztián, a kultúra rovatvezetője.

Sztefan Dzindzisz is gyarapította a távozók névsorát hétfő délelőtt:

„Viszlát VS! Életem egyik legjobb fél évét tölthettem itt, mind szakmailag, mind emberileg kiváló kollégákkal, de az utóbbi idők történései után úgy érzem, nincs itt maradásom.... Csak sajnálni tudom.”

Távozott Bátorfy Attila mellett Kósa András, újságíró is:

"Kedves Mindenki nagyon szép időt töltöttem a VS-nél, egy nagyon jó csapat tagjaként, valóban azt írtunk, amit akartunk, de ennek most így, itt a vége. Sajnálom, főleg, hogy nem fogunk együtt dolgozni ezekkel a fasza kollégákkal. Egyben azt kérném mindenkitől, egy rossz szava se legyen azokra, akik úgy döntenek, maradnak. Tisztességes emberként, tisztességes munkát végeznek."

Szombaton késő este egyébként közös közleményt adtak ki a portál újságíró, mely szerint maguk is meglepődtek és megdöbbentek az összeg nagyságán.

"A kiadó pénzügyei nem tartoznak a szerkesztőségre, de az átláthatóságért küzdő újságírókként nem tudunk egyetérteni azzal, hogy tudtunkon és az olvasóink tudtán kívül kapott támogatásokat. Ennek megfelelően a továbbiakban kérjük a kiadótól ezeknek a transzparens kezelését”.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!