2p

Az újabb izlandi vulkánkitörés ellenére zavartalan a budapesti légikikötő forgalma, közölte a Budapest Airport. Egy évvel ezelőtt egész Európát megbénította egy másik vulkán kitörése.

A szombaton bekövetkezett izlandi vulkánkitörés ellenére zavartalan a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma és egyelőre az európai légtérben sem kell korlátozásokra számítani. Bár a Grimsvötn nevű tűzhányó hamufelhője nagyobb, mint a tavaly egész Európa légiforgalmát megbénító Eyjafjallajökullé volt, egyelőre nincs szükség a 2010 áprilisában alkalmazott légtérzárra.
 
Szakemberek szerint a vulkánkitörés jellege sok szempontból különbözik a múlt évben tapasztaltaktól, valamint a meteorológiai viszonyok is kedvezőbben alakultak, így nincs szükség a tavalyihoz hasonló légiközlekedési korlátozásokra. Ennek megfelelően a következő 24 órában az Európán belüli légi forgalomban nem kell fennakadásokra számítani és emellett a transzatlanti járatok is – bár sokszor a megszokottól eltérő útvonalon - zavartalanul közlekedhetnek.
 
Ennek megfelelően a budapesti repülőtér forgalmára sincsenek hatással az izlandi események, mind az Európán belüli, mind a tengerentúli járatok rendben üzemelnek. A kitörés kizárólag az Izlandra utazókat érinti, hiszen a szigetország légterét már korábban lezárták. Jelenleg azonban nincs közvetlen légi összeköttetés Izland és a magyar főváros között, tehát a Budapest Airport utasai között nem számottevő azoknak a száma, akiknek kényelmetlenséget okozhat a tűzhányó működése.
 
Az Eurocontrol, az európai légi irányítási szakmai szervezet jelentése szerint ugyanakkor londoni szakemberek figyelmeztetnek arra, hogy a vulkán további aktivitásától, illetve a meteorológiai viszonyok alakulásától függően az elkövetkező egy-két napban a hamufelhő elérheti az észak európai partokat. "Az Eurocontrol, az Európai Bizottság, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség a tagállamok, valamint a légiközlekedés főbb szereplőinek képviselőiből álló Európai Légiközlekedési Krízis-koordinációs Szervezet felkészült arra, hogy a szükséges biztonsági színvonal garantálása mellett kidolgozza és összehangolja a jövőben esetlegesen szükségessé váló válaszintézkedéseket" – olvasható az Eurocontrol honlapján.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!