3p

Idén immár harmadik alkalommal adta át a Figyelő főszerkesztője a hetilap Év Embere Díját. Az elismerést ezúttal Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója kapta az elmúlt évben, illetve évtizedekben nyújtott kimagasló vezetői teljesítményéért és a vezetői csapata, illetve vállalata által elért üzleti eredményekért.

A Figyelő Év Embere Díjat az idén harmadik alkalommal adta át a szerkesztőség nevében a hetilap főszerkesztője, Lambert Gábor. A Figyelő olyan pozitív példákat, történeteket ismer el e díjjal, amelyek anyagi és morális szempontból is követésre ösztönöznek.

A választás nem volt könnyű: a több mint 400 üzleti döntéshozó részvételével tavaly ősszel megrendezett Figyelő TOP200 gálán több mint 150-en nevezték meg saját Év Embere jelöltjüket. A legtöbb tíz szavazatot kapott jelölt közül pedig a Figyelő szerkesztősége választotta ki a 2016-os Év Embere Díjra legérdemesebb vezetőt.

A hetilap nemcsak üzletemberek közül válogat, hiszen sok kivételes hazai teljesítménnyel lehetett találkozni tavaly is nemcsak az üzleti, hanem tudományos, kulturális és a sportéletben is. Mindjárt egy Oscar-díjjal indult az év, nyáron pedig jöttek az olimpiai sikerek. (Még szerencse, hogy Hosszú Katinka két évvel ezelőtt már kiérdemelte Az Év Embere díjat.) Év közben pedig folyamatosan álltak elő a tudományos élet vagy éppen az üzleti világ kiemelkedő személyiségei a kiugró teljesítményekkel.

Az elmúlt esztendőkben azt hangsúlyoztuk, hogy nem egy egész életművet akarunk elismerni, hanem az adott évi teljesítményt. Ezúttal valójában a kettő összecsúszott, ami érthető is, hiszen a kiugró eredményeket a legtöbb esetben sokéves vagy akár évtizedes, kitartó munka alapozza meg. Üzleti lapként a Figyelő arra is reflektálni kívánt, hogy a hazai gazdasági életben az elmúlt időszakban inkább a nagy kiszállások, a látványos eladások voltak előtérben, úgy is, mint a siker mintái.
 
Bosch Erik lett az Év Embere, a díjat Lambert Gábor, a Figyelő főszerkesztője adja át 

Ha a szó nemes értelmében, minden protekcionista felhang nélkül beszélünk patrióta gazdaságról és gazdaságpolitikáról, akkor viszont felértékelődik az a gondolkodásmód, amely sikeresen ment szembe a felvásárlási törekvésekkel. Amely abból indult ki, hogy egy ágazat és egy vállalat sok évtizedes hagyományait megőrizve hazai központokban tartsa a kutatást és fejlesztést az egyik leginkább jövőorientált ipari szegmensben, a gyógyszergyártásban. S amely 2016-ban eljutott oda, hogy saját megtermelt értékei felhalmozásával maga vásároljon fel egy a profiljába jól illeszkedő külföld, ez esetben svájci céget. Illetve, hogy egy saját fejlesztésű gyógyszertermékével, a cariprazine-al be tudjon törni a rendkívül szigorú és kritikus amerikai piacra.

Ezért a Figyelő Év Embere díjat 2016-ban a Richter Gedeon Nyrt. elnök-vezérigazgatója, a vállalatot 1992 óta vezető Bogsch Erik kapta.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!