2p

Díjköteles lesz az M43-as autópálya új, Szeged és Makó közötti szakasza, amelyet szerdán adnak át – tájékoztatott az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK Zrt.).

Az M43-as autópálya a gazdasági tárca 2007-es rendelete alapján díjköteles útszakasz, azaz közlekedni csak az úthasználati jogosultság megváltása után lehet rajta – közölte Csohány Domitilla, az ÁAK Zrt. kommunikációs szakértője. Hozzátette: ez alól kivétel az M43-asnak az M5-ös autópályától a régi 5-ös főútig tartó szakasza, amelyet a D1 kategória járművei – 3,5 tonna alatti gépjárművek – díjmentesen vehetnek igénybe, azonban a D2, D3, D4 kategóriák számára ez a szakasz is díjköteles.

Az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti 31,6 kilométeres szakaszának építése 2008. július 18-án kezdődött el. Az eredeti határidő szerint az első – a régi 5-ös utat a 47-es főúttal összekötő 6,7 kilométeres szakasznak – 2009. november 30-ra kellett volna elkészülnie. Ezt a sztrádarészt – főútként – két ütemben 2010 áprilisában és októberében helyezték forgalomba.

A 47-es főúttól Makóig tartó 25 kilométeres szakasz és az új Tisza-híd, valamint a Maros-parti várost elkerülő 7 kilométeres főút – amely a régi 43-as útra vezeti át a forgalmat – építésének 2010. augusztus 31-ig kellett volna befejeződnie. Az elkerülő utat 2010 novemberétől használhatják az autósok, a sztrádát pedig szerdán helyezik forgalomba. Az új sztráda, a híd és a makói elkerülő út építése 61,1 milliárd forintba került, a projekt teljes költsége 85 milliárd forint, amelynek kétharmadát az Európai Unió támogatása fedezi.

Az autópálya a magyar-román országhatárig tartó, Makó és Nagylak közötti, 23,1 kilométeres szakasza a tervek szerint 2013 májusára készülhet el. Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője korábban az MTI-nek elmondta, a 31,6 kilométeres autópálya-szakasz átadása óriási változást hoz Szeged közlekedésében. A Csongrádi megyeszékhelyen naponta tízezer járműegységnyi forgalom halad keresztül, ebből mintegy kétezer kamion. Ezek többsége a jövőben a sztrádát fogja használni.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!