2p

Az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (a Gemenc, a Kapos és a Pannon Volánnál működő szakszervezetek szövetsége) pénteken tartotta évi rendes választmányi ülését, amelyen a testület megerősítette a szövetség bérkövetelését, így egységesen mindhárom Volán társaságnál havonta 11 700 forint/fő bérfejlesztést kívánnak elérni.

Dobi István, az AKSZSZ elnöke az MTI-nek pénteken késő este eljuttatott közleményében kiemelte: a szakszervezeti szövetség, ha kell, a bérkövetelését minden törvényes eszközzel kikényszeríteni a munkáltatóknál. Kevesebb mértékű bérfejlesztést a tagszervezetek nem fogadhatnak el, és nem köthetnek megállapodást a munkáltatóval 2011-re, a bérharcot addig kell folytatni, míg az eredményre nem vezet - olvasható a szövetség elnökének közleményében.

A bérfejlesztés kikényszerítésére meghirdetett sztrájkhoz, sztrájkokhoz kapcsolódó elégséges szolgáltatások mértékének megállapítását - a 2011. március 31-ére meghirdetett sztrájk meghiúsulása esetén - addig kell az illetékes munkaügyi bíróságoknál kérni, ameddig a sztrájk megtartását jogszerűen nem tudják a tagszervezetek a szövetség koordinálásával megtartani - áll a szakszervezeti vezető közleményében.

A szövetség a munkáltatók által a Gemenc, a Kapos és a Pannon Volánnál egyoldalúan márciusban kifizetett átlagos 2,6 százalékos bérkompenzációt nem tekinti bérfejlesztésnek, mivel az csak a bérek nominális szinten tartását eredményezte - olvasható az elnök közleményében.

Dobi István emlékeztet arra: a szakszervezeti szövetség egyhangú szavazattal felhatalmazást kapott a küldöttektől, hogy az OÉT bérajánlásának 6 százalékos mértékével egyenértékű havi 11 700 forintos bérfejlesztésért, a korkedvezményes nyugdíj és a dolgozók családtagjainak kedvezményes utazási feltételeinek megtartásáért folyamatosan mozgósítsa a munkavállalókat, és ha szükséges, szervezzen sztrájkot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!