Gaskó: a karácsony sem menekülhet meg a vasutassztrájktól


"Attól tartunk, hogy a karácsony sem menekülhet meg a vasutasok sztrájkjától" - jelentette be ma délutáni sajtótájékoztatóján Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke. Hozzátette, a már hatodik napja tartó sztrájkot határozatlan ideig folytatják. Mfor.hu tudósítás.

A MÁV 700 vonatot szeretett volna elégséges szolgáltatás keretében működtetni, ez azonban elfogadhatatlan a VDSZSZ számára. A MÁV korábbi javaslata 976 vonatról szólt, a mostani javaslat szerint az összes vonatból a sztrájk ideje alatt napi 724 vonat (a járatok húsz százaléka) közlekedne. A VDSZSZ viszont a sztrájk ideje alatt továbbra is 372 vonat közlekedésében látja a még elégséges szolgáltatás mértékét.

Ellenük fordul a népharag?

Gaskó szerint a hírközlési és közlekedési miniszternek nem a VDSZSZ-t kellett volna utasítania tegnap, hanem a MÁV-ot. Azt állítja, a múlt héten kértek találkozót Molnár Csabától, de a miniszter a mai napig nem találkozott velük. Szerinte a MÁV-nak és a miniszternek az érdeke, hogy ne jöjjön  létre megállapodás az elégséges szolgáltatás tekintetében, és a népharag ellenük forduljon.

A VDSZSZ elnöke úgy véli: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úgy tünteti fel a vasút állami támogatását, mintha az könyöradomány lenne, tehát félrevezeti a közvéleményt. Ezért - mint mondta - "visszautasítják a miniszterelnök goromba támadását a vasutasok ellen". Gyurcsány Ferenctől azt kérik, hogy higgadjon le, ne üzengessen. Szerinte a most sztrájkoló vasutasok rendesen adóznak, nincsenek előnyös helyzetben, átlagosan nettó 100 ezer forint alatt keresnek.

A karácsony is beleeshet a sztrájkba

Gaskó egyúttal bejelentette: határozatlan ideig folytatják a munkabeszüntetést. "Attól tartunk, hogy a karácsony sem menekülhet meg a vasutasok sztrájkjától" – tette hozzá. Szerinte azért áll fenn a karácsonyi sztrájk lehetősége, mert a kormány tagjai beszálltak a vitába; nem számítottak arra, hogy a kormány is hergelni fogja az embereket.

Az elnök szerint szeretnék biztosítani az ünnep nyugalmát, de kikérik maguknak, hogy a politika ilyen durván beavatkozik. A maguk részéről mindent megtesznek azért, hogy karácsony előtt megállapodás szülessen.

Gaskó hétfői sajtótájékoztatóján még azt ígérte: az ünnep idején nem fognak sztrájkolni. Az mfor.hu ezzel kapcsolatos kérdésére azt felelte: a VDSZSZ tagsága dönt majd arról, folytatni fogják-e karácsony idején is az akciót.       

A VDSZSZ elnöke a továbbiakban kiemelte: sok belföldi szakszervezet, így a Magyar Orvosok Szövetsége, a pedagógusok, a munkástanácsok, a kereskedelmi dolgozók, a Rába Szakszervezet és a Tungsram-dolgozók is szolidaritást vállaltak velük.

A VDSZSZ sztrájkja vasárnap reggel óta, azaz már hatodik napja tart. A vasúti közlekedés azóta kiszámíthatatlan. Jól jellemzi a helyzetet, hogy csütörtökön a menetrendben kijelölt 3102 vonat közül 1201 járat közlekedett – többnyire kiszámíthatatlan időrendben -, részlegesen elmaradt 382 járat, 1519 vonat pedig kimaradt a menetrendből.

22 milliárdból teljesíthető lenne

Pénteken a Nyugati pályaudvarról a MÁV közlése szerint indulnak vonatok, a Keleti és a Déli pályaudvar viszont nem működik. Ma a legtöbben ismét a MÁV Start Zrt.-nél sztrájkolnak.

Mint ismert, a VDSZSZ egyik fő követelése, hogy minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo 102,5 milliárd forintos privatizációs bevételéből. A szakszervezet továbbá visszamenőleg tíz százalékos kiszervezési pótlékot kér a MÁV-ból kikerült leányvállalatok dolgozóinak.

Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója szerint a privatizációs követelés nyolcmilliárd forintból teljesíthető, a kiszervezési pótlékkal kapcsolatos igény pedig hatmilliárd forintot emésztene fel. Ehhez még hozzájön mintegy nyolcmilliárd forint járulékköltség, tehát a MÁV-nak - állítja a vezérigazgató - mintegy 20-22 milliárd forintba kerülne a VDSZSZ anyagi vonzatú követeléseinek kielégítése.

Heinczinger: ez a követelés nem fog teljesülni

A MÁV azonban továbbra sem fogja teljesíteni a VDSZSZ MÁV Cargo-privatizációval kapcsolatos követelését, mivel azt a törvény nem teszi lehetővé, mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Heinczinger István. "Amíg én vagyok a MÁV vezére, nem fogom megszegni a törvényi előírást. Márpedig az tiltja, hogy a MÁV Cargo eladásából kapott összegből egy harmadik fél is részesüljön. Ez a követelés nem fog teljesülni. Ilyen alapon bármely magyar állampolgár igényt tarthatna erre a részesedésre" – emelte ki a MÁV Zrt. vezérigazgatója.

A VDSZSZ és a MÁV már majdnem egy éve tárgyal a követelésekről, lényeges előrelépés azonban nem történt. Az egyeztetések ma délután öt órakor folytatódnak.

Menedzsment Fórum


Olvasta már?



hirdetés
A parlamentnek valamit döntenie kell az óraátállítás eltörlésérőlA parlamentnek valamit döntenie kell az óraátállítás eltörléséről

A stadionbeléptetést szabályozó javaslat is az Országgyűlés elé kerül idén ősszel.

.
hirdetés
elrejt
 
.