2p

Gaskó István, a VDSZSZ vezetője szerint nem közeledtek az álláspontok a MÁV-val folytatott hétfői tárgyalásokon, így a vasutassztrájk tovább tart. A szakszervezet szerint hétfőn gyakorlatilag egyetlen vonat sem közlekedett menetrend szerint, a vasúti közlekedés összeomlott.

Csupán fél órát tárgyalt hétfőn a MÁV vezetése a szakszervezetek képviselőivel, mondta el délutáni sajtótájékoztatóján Gaskó István, a VDSZSZ elnöke. A érdekképviseleti vezető szerint nagyon súlyos a helyzet, a mai nap egyetlen vonat sem közlekedett menetrend szerint, véleménye szerint összeomlott a vasúti közlekedés. Ennek ellenére a MÁV vezetése nem veszi komolyan a sztrájkot, és érzéketlen a vasutasok problémái iránt, tette hozzá.

Gaskó István nem kommentálta a MÁV adatait, miszerint a dolgozók tíz százaléka vesz részt a munkabeszüntetésben. Annyit mondott, minél kevesebben képesek megbénítani a közlekedést, annál jobb, azaz nem kell mindenkinek sztrájkolni. Arra a felvetésre, mely az akció törvényességét feszegette, az érdekképviseleti vezető azt mondta, csak törvényes eszközöket vetnek be, ez a sztrájk is törvényes.

Miközben több fórumon elhangzott, hogy a hatályos törvények alapján a VDSZSZ követelése megalapozatlan, Gaskó kitart amellett, hogy minden vasutas kapjon 250 ezer forintot a Cargo-privatizáció 102,5 milliárd forintos bevételéből. Ez a követelés szerinte öszesen 9 milliárd forintból teljesíthető lenne.

Gaskó emlékeztetett arra, hogy a MÁV korábban azt közölte: a sztrájkok júliusig egymilliárd forint kárt okoztak. Az okozott kellemetlenségek és anyagi kár ellenére is úgy látja a szakszervezeti vezető, hogy a társadalom tolerálja a sztrájkot.

Úgy véli, a kormány nem engedi, hogy a MÁV megállapodjon a VDSZSZ-szel. Gaskó szerint végeredményben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fogságában van a MÁV. Utalt arra, hogy a kormányfő utasítása miatt nem tudnak megegyezni, így - véleménye szerint - a megoldás is az ő kezében van.  

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!