2p

Ötszáz jüant, megközelítően 18 ezer forintnak megfelelő összeget ajánlanak minden egyes Hszincsiangba érkező turistának Kínában, miután az utóbbi idők terrorcselekményei miatt jelentősen megcsappant az északnyugat-kínai országrész turistaforgalma - jelentette a Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) híre nyomán a kínai média szerdán.

A döntést a helyi kormányzat hozta meg, hogy ily módon ösztönözzék az egyébként az átlagnál sokkal több látnivalót kínáló, népszerű természeti és épített látványosságokat felvonultató, kultúrájában egyedi térségbe utazást. A helyi turisztikai hivatal vezetője, Inam Nesirdi azt nyilatkozta, hogy a márciusi súlyos civil áldozatokkal járó kunmingi pályaudvari késeléses merénylet után sokan lemondták útjukat, a forgalom a tavalyi évhez képest 40 százalékkal esett.

A legutóbbi kínai holdújév, a tavaszünnep idején például több mint egymillió belföldi turista látogatott Hszincsiangba, ahol több mint 739 millió jüant (26,4 milliárd forint) költöttek el. A tavalyi év végén másfélmillió munkahelynél több kötődött a turizmushoz, mint ágazathoz.

Az idézett turisztikai hivatalnok kijelentette, nem tudnak arról, hogy a támadásokban valaha is megsérült volna akár egy turista is. Azt is felvetette, jó lenne könnyíteni a vízumkiadást a régióval szomszédos nyolc országba, így Oroszországba, Mongóliába, Kazahsztánba, Kirgizisztánba, Tádzsikisztánba, Afganisztánba, Pakisztánba és Indiába. Jünnanban és Kuanghsziban ugyanis például a helyiek útlevél nélkül is kérhetnek beutazási engedélyt a szomszédos Vietnamba.

A hatóságok mindazonáltal nagy valószínűséggel nem lesznek fogékonyak a határnyitás ötletére, lévén, hogy azt feltételezik, a terrorcselekmények mögött határon túli szakadár szervezetek húzódnak meg, amelyek segédanyagokkal, kiképzéssel buzdítják a muszlim vallású ujgur őslakosokat lázadó erőszakos cselekmények elkövetésére.

Az elmúlt hetekben több véres merényletet is elkövettek az autonóm területen, ahol Peking "áldásával" ádáz küzdelmet, egy éves kampányt hirdettek a terrorizmus ellen. A helyi kormányzat ugyanakkor tart attól, hogy a kemény hatósági fellépés eredményeként tovább nő az ellenállás és éleződik az etnikai ellentét az ujgurok és a nagyrészt az elmúlt évtizedekben betelepült han kínaiak között.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!