2p

A konkrét kormányzati tisztség nélkül is nagyon befolyásos Habony Árpád restaurátorképzését is Soros Alapítvány finanszírozta - derült ki Habony saját önéletrajzából. Közben a Nobel-díjakat odaítélő Svéd Királyi Akadémia is tiltakozik a CEU-törvény ellen.

Mint azt eddig is tudta a közvélemény, Orbán Viktor Soros-ösztöndíjjal tanult Oxfordban, de ugyanígy tett Szájer József és Németh Zsolt is, Kövér László, Schmidt Mária és Sumpf István pedig támogatást kapott Sorostól. Kovács Zoltán kormányszóvivő pedig egyenesen a Közép-európai Egyetemen végzett.
 
 
Habony Árpád is Soros-iskolába járt,
 
a Hübners-féle Ki Kicsoda kiadványban megjelent önéletrajza szerint 1987 és 1990 között az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) és a Soros Alapítvány közös papírrestaurátor iskoláját végezte.
(MTI)
 
A két intézmény együttműködését Poprády Géza, az OSZK egykori főigazgatója hozta tető alá, és a Soros-alapítvány több millió forinttal támogatta a képzést.  
 
A Nobel-díjat odaítélő Svéd Királyi Akadémia is tiltakozik 
 
"A Svéd Királyi Tudományos Akadémia mindig aggasztónak találja, amikor a tudományos szabadságot csökkentő és az egyetemi munkát ellehetetlenítő javaslatok készülnek.”
 
Ezzel kezdődik a Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleménye, amiben a CEUT ellehetetlenítő törvény miatt tiltakozva sürgetik a magyar jogalkotókat, hogy ne korlátozzák a tudományos szabadságot és ne rontsák a magyar oktatás színvonalát ilyen javaslatokkal - írja a 444.hu.
 
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia globálisan is az egyik legfontosabb tudományos szervezet, már csak azért is, mert az akadémia által kijelölt bizottságok ítélik oda a Nobel-díjakat a legtöbb kategóriában.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!