2p

Az idén várhatóan mintegy harmadával kevesebb lesz a vállalati összeolvadások, bekebelezések (M&A) értéke a tavalyinál, és hasonló arányban csökken a befektetési bankok ilyen tevékenységek menedzseléséért kapott bevételeinek összege is.

A Thomson Reuters tájékoztató konszern számításai szerint az idei M&A érték valamivel 2,9 billió dollár alatti, csökkenésére öt éve nem volt példa, illetve az összeg nem volt ilyen szerény nagyságrendű. Az mostani utolsó negyedévben 44 százalékkal csökkent - 2007 azonos időszakához képest - a fúziók száma.

Jelentős összeolvadások maradtak el, mint a két bányaipari óriás, a BHP Billiton és a Rio Tinto 66 milliárdos ügylete, de kútba esett számos, több milliárd dolláros terv is. Általában elmondható, hogy a feltörekvő nagy fejlődő országok, Kína vagy Brazília jelentősen növelte az ilyen ügyletekben részvételét, defejlett világ térségeiben visszaesett a M&A tevékenység., az Egyesült Államok cégeit érintően például 38 százalékkal.

Az üzleteknél bábáskodó befektetési banki-tanácsadók üzlete is visszaesett, hiszen az ilyen cégek bevétele arányosan igazodik az ügyletek nagyságához. Ezek a cégek, élükön a Goldman Sachs és JPMorgan amerikai befektetési bankokkal, azért eddig több mint 34 milliárd dollárt kaptak közreműködésükért. A két említett bank 1,6 és 1,3 milliárd dollárt keresett a M&A-kal, a svájci UBS 1,1 milliárdot.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!