2p

A Kúria szerint sem követett el hamis adatközlést Simicska Lajos cége.

Harmadfokon is nyert a Közgép a Közbeszerzési Hatóság ellen, így Simicska Lajos cégét nem lehet kizárni a közbeszerzsből, írja a 24.hu. A Kúria megállapította, hogy Simicskáék nem követtek el hamis adatközlést.


A Közgépet hamis adatközlés vádjára hivatkozva még 2015 nyarán zárták ki 3 évre az összes magyar közbeszerzésből. Simicska fő építőcégét a Szása 1 és a Szása 2 nevű szerb építőhajók méretére hivatkozva támadták be, miután a ma már csak 11. leggazdagabb magyar összerúgta a port Orbán Viktorral.

A Közgép indult a Győr-Gönyű kikötő fejlesztésére kiírt közbeszerzésen, ahol 200 millió forinttal olcsóbban vállalta volna az építkezést, mint a nyertesnek kihozott Mészáros és Mészáros-A-Híd-Swietelsky Vasúttechnika-konzorcium. E pályázat kapcsán vádolták meg hamis adatközléssel a Közgépet, mert a cég szerb alvállalkozója által biztosított hajók zárt hajófedélzetének megadott mérete néhány négyzetméterrel eltért a nyilvántartási adatoktól. Az ajánlatkérő, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Közbeszerzési Hatósághoz fordult, amely erre hivatkozva nemcsak a gönyűi kikötő-beruházásból, de minden magyar közbeszerzésből megpróbálta kizárni a céget 3 évre.

A Közgép bíróságn támadta meg az eljárást, és a pereket első-, másod, illetve kedden harmadfokon is megnyerte.

"Győzött az igazság immár harmadszor" – mondta a bíróságon a Közgép szóvivője. Puskár Anett szerint élénkíteni fogja a versenyt, ha a cég jobb árajánlataival ismét bekapcsolódhat a közbeszerzésekbe. A szóvivő szerint a Közgép nem mond le a kétéves kiesés okozta károk miatti kárigényéről, szakértők vizsgálják, ki ellen és mekkora összegre nyújtsák be a számlát.

Amíg jóban volt Orbán és Simicska, a a Közgép sorra nyerte a közbeszerzéseket. Amikor azonban a G-napon a két korábbi kollégiumi szobatárs látványosan szakított egymással, Simicskának már nem terem babér a tendereken. Magyarország legsikeresebb embere azóta Mészáros Lőrinc, akinek egy év alatt 100 milliárddal nőtt a vagyona, és ezzel harmincegyedikről az ötödikre ugrott fel a leggazdagabb magyarok listáján.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!