3p

Egy év alatt mintegy százmillió eurót veszített a válságon a Digi-birodalom feje, Teszári Zoltán. Az ezzel együtt továbbra is a legtehetősebb erdélyi magyarnak számító üzletember cége nagy erőkkel nyomul Magyarországon is – a magyar piac fontosságát jelzi, hogy nyáron Teszári a saját kezébe vette az itteni érdekeltségek irányítását, és ismét kacsintgat a mobilpiac felé.

A legtehetősebb romániai magyarok között a válság legnagyobb vesztese eddig a nagyváradi Teszári Zoltán, az RCS & RDS kábeltelevízió- és internet-szolgáltató vállalat többségi tulajdonosa, egyben a magyar Digi KFt. vezetője. Vagyona ugyanis 500 millió euróról 400 millió euróra zsugorodott egy év alatt, írja szerdai számában a Krónika a napokban közölt, Románia 500 leggazdagabb üzletemberét sorba állító Forbes-listára hivatkozva. 

613 millió eurós adósság


A napilap szerint a még ezzel együtt is a leggazdagabb erdélyinek és a 11. leggazdagabb romániainak számító vállalkozó egy óriási hitel miatt veszített ekkora összeget. 2007-ben ugyanis, amikor beindult a külföldi terjeszkedés, illetve elnyerte a 3G szolgáltatásra feljogosító licencet, Romániában rekordnak számító értékű, összesen 500 millió eurós bankkölcsönt vett fel nemzetközi hitelintézetektől.

A gazdasági válság azonban már a tavalyi év második felében lassított a korábbi erőteljes bővülésen, ami miatt 2008 végére a vállalat 613 millió eurós adósságot halmozott fel, miközben üzleti forgalma alig 387 millió euróra rúgott. Igaz, az újság információi szerint idén ismét jóra fordultak a dolgok, a csoport ugyanis az első félév után az üzleti forgalom bővülésének gyorsulásáról számolt be.

Mint ismert, az üzletember még 2000-ben tette be lábát a magyar piacra, amikor hat kisebb kábeltelevíziós cég felvásárlásával és összeolvasztásával megalapította hazai vállalkozását, akkor még Egyesült Magyar Kábeltelevízió Kft. néven. Az igazán nagy durranásra azonban 2006-ig kellett várni, amikor a cég itthon is elindította a műholdas Digi Tv-t, 2009 nyarán pedig a DigiSport csatornát. A Digi Tv-nek nyár végén 400 ezer előfizetője volt, ezen kívül a vállalat közel 200 ezer kábeltelevíziós előfizetőt is magáénak mondhat.    

Egyeduralkodó a műholdas piacon

A műholdas szolgáltatásokat tekintve a Digi ma toronymagasan vezeti a magyar piacot, 54,3 százalékos részesedéssel. A második helyezett UPC mindössze 25,1 százalékot birtokol, a Magyar Telekom pedig 15,3 százalékot mondhat magáénak a Nemzeti Hírközlési Hatóság 2009 augusztusára vonatkozó jelentése szerint.

Valamennyi szolgáltatást figyelembe véve egyébként a UPC a piacvezető 33 százalékos részesedéssel, ezután következik a Digi 23,9 százalékos mutatóval, míg a Magyar Telekom mindössze 18,9 százalékos részesedéssel bír a piacon.


Kezébe vette a gyeplőt

A magyar érdekeltségek csoporton belüli fontosságát jelzi, hogy – a Marketing és Média információi szerint – idén nyáron Teszári Zoltán átvette a Digi Tv-t, a DigiKábelt és a DigiSportot működtető Digi Kft. irányítását Sárai Endrétől, aki indulása óta vezette a céget.

A vállalat Magyarországon jelenleg a műholdas és kábeltelevíziózáson kívül internet- és VOIP-alapú telefonszolgáltatást is nyújt, emellett továbbra sem tett le azon, korábban meghiúsult tervéről, hogy a mobilpiacra is betör. Ezt szem előtt tartva érdeklődik a jövőre meghirdetni tervezett 900 MHz-es mobilfrekvencia iránt.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!