2p

A katasztrófavédelem illetékes szervezeti egységeit mindeddig nem tájékoztatták arról, hogy bárhol leállna a kéményseprő-ipari közszolgáltatás - mondta a Népszabadságnak Hajdu Márton, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának szóvivője.

A szóvivő hozzátette: ha ilyen jelzés érkezik hozzájuk, a megyei igazgatóságok jogszabályi felhatalmazás alapján megteszik a szükséges intézkedéseket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hatósági határozatban közérdekű szolgáltatót jelölnek ki.

A lap szombati cikke felidézi: júliustól leáll a kéményseprői szolgáltatás hét megyében. A kéményseprők Pest, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy és Nógrád megyében összesen 842 településen június 30-án még ellátják feladataikat, de utána már nem. Erről pénteken határozott a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének (MKOI) ülése.

A résztvevők nyilatkozatot is elfogadtak, amelyben kifejtették, hogy kényszerű lépésük hátterében az állami intézkedések állnak, ugyanis mindeddig elmaradt a tavaly júliusi rezsicsökkentés miatt kieső bevételeik kompenzációja.

A szolgáltatás leállításáról szóló dokumentumból az is kiderül, hogy az ipartestületi ülésen részt vevő tagvállalatok képviselői kijelentették: a jogszabályi követelményeknek megfelelő színvonalon nem képesek a kieső szolgáltatásokat pótolni akkor sem, ha őket erre kijelölik. A pótláshoz ugyanis nincs se megfelelő létszámuk, se eszközállományuk, és nincs pénzük mindezek pótlására - írja az újság.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!