2p

Hétszáz új munkahelyet teremt 2014 végéig az LuK Savaria Kft. 15 milliárd forint értékű fejlesztése Szombathelyen - erősítette meg Kenyeresné Vörös Rita, a társaság személyügyi vezetője.

A főként kuplungok és lendítőkerekek gyártásával foglalkozó cég, amely a német Schaffer csoport tagja, a jövő év végéig egy 19 ezer négyzetméter alapterületű új csarnokot építtet Szombathelyen az alon.hu értesülése szerint.

Az új gyártócsarnok építése 3,3 milliárd forintba kerül, amelyhez az LuK az Új Széchenyi Terv Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program keretében egymilliárd forintos támogatást nyert el. A beruházás nagyobb részét a csúcstechnológiát képviselő gépek, megmunkáló berendezések beszerzése és telepítése teszi majd ki.

Kenyeresné Vörös Rita elmondta, a LuK Savaria 15 évvel ezelőtt telepedett meg Szombathelyen, jelenleg 1.700 embert foglalkoztat, ám a létszámot még az idén 1.900 főre emelik, majd 2014 végéig 2.400-ra tervezik növelni. Főleg mérnököket, középfokú műszaki képzettséggel rendelkező szakembereket keresnek.

A szakember-utánpótlás érdekében a cég maga is sokat tesz, 200 millió forintos beruházással épített tanműhelyükben fémforgácsoló szakmunkásokat képeznek, nemrég pedig a győri Széchenyi István Egyetemmel kötöttek megállapodást arról, hogy az egyetem hét hallgatója a duális képzés formájában két teljes félévet tölthet el a gyárban, gyakorlati tapasztalatokat szerezve. Ezidő alatt az LuK ösztöndíjjal és szállással is segíti a diákokat.

Az LuK 1997-ben kezdte meg termelését szombathelyi üzemében, árbevételük tavaly elérte a 460  millió eurót. Termékeiket a BMW, Audi, Ford, Fiat, Peugeot, Mercedes, Isuzu, Opel és Hyundai autókba építik be.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!