2p

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 5,4 millió forint bírságot szabott ki az UFS Group Pénzügyi Tervező Kft.-re, egyebek közt ügyféltájékoztatási, panaszkezelési és nyilvántartási hiányosságok, valamint a biztosításközvetítői megállapodásokat érintő jogsértések miatt - közölte a jegybank kedden.

A közlemény szerint az MNB egyúttal kötelezte a céget egyebek mellett arra, hogy a jogszabályokkal összhangban módosítsa együttműködési megállapodásait és belső szabályzatait, szüntesse meg a hiányosságokat, és a panaszokra a jogszabály által előírt 30 napos határidőn belül válaszoljon.

A 2013-tól kezdődő időszakot felölelő célvizsgálat során az MNB egyebek mellett megállapította, hogy több esetben a biztosításközvetítői tevékenységgel, illetve az ügyfélérdekekkel ellentétes kikötéseket tartalmaztak az UFS Group Kft. más biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel kötött megállapodásai.

A bírságösszeg meghatározásánál a jegybank különös súllyal értékelte, hogy a cég a biztosítókkal kötött megállapodásaiban a biztosítási alkusz jogállásával kifejezetten ellentétes feladatok ellátását is vállalta, nem győződött meg megfelelően az általa alkalmazott személyek jogszabályi megfelelőségéről, valamint azt, hogy szakmai képzés hiányában is történt közvetítési tevékenység - áll a közleményben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!