Hihetetlen milyen műsorral alázták meg az RTL Klubot


Szombaton a TV2 előkapart valamit az archívum mélyéről, amivel nagyon komoly meglepetést okozott.

Álmosan indult a hét a tévés piacon, a legérdekesebb hírek egyelőre azok voltak, hogy az ATV melyik műsorvezetője igazol más csatornához. Illetve mi lesz az egykor baloldalinak tartott adóval, miután a tulajdonos a kormánypárti kommunikáció kulcsfiguráival találkozott. Más kérdés, hogy a kormányzati média hiába lebegtette meg, hogy Havas Henrik is követi Kálmán Olgát a Hír TV-hez, ez nem következett be.

A kereskedelmi tévéken egyelőre az év elejére jellemző módon nagy újdonságok nincsenek, bár a TV2-n ismét műsorra került Az 50 milliós játszma, amelyet ezúttal Majka vezet. A vetélkedő mindenesetre a korábbiaknál magasabb közönségaránnyal büszkélkedhetett, ám azt természetesen nem lehet tudni, hogy a műsorvezető jobb teljesítménye, vagy a többi csatorna nem túl érdekfeszítő kínálatnak köszönhetően. A műsor ráadásul a kereskedelmi célcsoportban erősebben teljesített, mint a teljes lakosság körében, igaz csak minimális volt a differencia, de a TV2 esetében már ez sem szokványos.

A legnagyobb meglepetést mégsem ez a műsor okozta a TV2 kínálatából, hanem a szombat este sugárzott Amerikába jöttem. Eddy Murphy közel 30 éves filmjének kétségtelenül több örökzöld poént is köszönhetünk, ám a csatorna átlagát 50 százalékkal verő közönségarányra nem biztos, hogy számoltak a TV2-nél. Ráadásul az Amerikába jöttem-et követően műsorra kerülő Vejedre ütök is remekelt, így ezek a filmek lettek az aznapi kínálat legnépszerűbb mozijai. Pedig az RTL Klub programja elsőre vonzóbbnak tűnt, hiszen az Alvin és a mókusok 3. része és a Sherlock Holmes film második része került adásba. A TV2 a két sikeres filmnek köszönhetően a hétvége első estéjét be is söpörte. Saját fejünkre is hamut szórva hozzá kell persze tenni, hogy a Reszkessetek betörők december 24-i elsöprő számai után már semmiféle nézettségi adaton nem kellene meglepődni. Apropó Kevin, médiahírek szerint a TV2 azzal is borsot tör az RTL Klub orra alá, hogy elvitték előlük, és 2017 karácsonyán náluk lehet majd nézni.

A TV2 csoport számára a vasárnap is jól alakult, ez pedig az ezúttal az igénytelenség felé nagy lépést tevő Sztárban sztár + 1 kicsi sikerének köszönhetően. A műsor a saját korábbi rekordját szárnyalta túl, a show az idei első és második vasárnap is verhetetlen volt a saját műsorsávjában. Ráadásul a teljes lakosságban ismét többen nézték, mint egy héttel korábban, ezúttal a 800 ezret is meghaladta a műsor előtt ülők száma.

Bérkalkulátor 2017 - a megugró minimálbérekkel

Ismerje meg a 2017-es szabályokat!
Hatalmasat emelkedik a minimálbér, mennyit kap kézhez a bruttó bérből? Hogyan változik a kétgyermekes családok adókedvezménye?
Számoljon velünk, mennyi lesz a bére jövőre!

Az RTL Klub a szokásos hétköznapi műsorainak köszönhetően a hét első öt napján kiegyensúlyozottan erősen teljesített, hiszen a Fókusz, az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt esti műsorfolyam ismét verhetetlen volt. A fent említett hétvégi bukdácsolás miatt azonban a csatorna átlagos közönségaránya elmaradt a szokásosnak mondható 18-20 százalék körüli szinttől. Az RTL közleményében ugyan győzelmi jelentésként számolt be arról, hogy a híradójuk lett nemcsak a 18-49 éves korosztályban, hanem a teljes lakosság körében is a legnézettebb műsor 2017 első hetében, azonban ennél vélhetőleg többre vágynak majd a következő hetekben.

Érdekesség egyébként, hogy a nézettségi toplista az átlagosnál sokkal színesebb volt. Ez utal arra, hogy a nagy csatornák még téli álmot alszanak, de jelzi azt a piaci folyamatot is, hogy a kábeltévék egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a teljes nézőszámból. Így a kereskedelmi célcsoportban az 50-es listán találhatók a Super TV2, F+, a Cool, a Comedy Central, a Mozi+ és a Viasat3 programjai is. Azért pedig, hogy ne csak a TV2 kapcsán emlegessünk meglepetéseket, érdemes kiemelni, hogy ott találjuk a Sport1-et is, amely az év elején a Darts világbajnokságot közvetítette. Az esemény január másodikán este az egyik legnézettebb műsor volt, a tévék előtt ülők közel 8 százaléka követte.

Összefoglalva a számokat, az 1. héten főműsoridőben (19-23 óra között) a 18-49-es korcsoportban az RTL Klub átlagosan tehát a legmagasabb közönségarányt érte el (15,8% SHR), ám ez a csatornánál inkább gyengének számító eredmény. Javított a TV2 a pozícióján, hiszen minden tízedik tévé előtt ülő őket választotta. Fej-fej mellett volt a két RTL-es kábelcsatorna, a F+ (4,8% SHR) és a Cool. A Viasat3-at (2,6%SHR) némileg lemaradva követte őket, míg a Duna TV (1,5% SHR) a teljes érdektelenségbe süllyedt ebben a célcsoportban.

mfor.hu




Cikkajánló
.
hirdetés
125 éve született a Mirage repülőgépek atyja125 éve született a Mirage repülőgépek atyja

1892. január 22-én született Marcel Dassault.

.
hirdetés
elrejt
 
.