4p

Az indiai Apollo Tyres Magyarországon valósítja meg első európai zöldmezős beruházását: mintegy 146 milliárd forintos befektetéssel Gyöngyöshalász közelében épül fel az Apollo gumigyár, amely 975 új munkahelyet teremt majd.

A beruházást bejelentő szerdai, budapesti sajtótájékoztatón Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: Magyarország újraiparosításának fontos állomása az Apollo Tyres magyarországi beruházása. Elmondta, hogy az Apollo magyarországi gyárában a tervek szerint naponta 16 ezer személyautóhoz, és 3000 haszongépjárműhöz gyártanak majd abroncsokat.

Neeraj Kanwar, az Apollo Tyres Ltd. ügyvezető igazgatója elmondta: Európában egyre nagyobb kereslet mutatkozik a gumiabroncsok iránt, és az Apollo Tyres meglévő, hollandiai üzemének termelését kiegészítő gyöngyöshalászi létesítményben Apollo és Vredestein márkájú abroncsok is készülnek majd az Orosz- és Törökországot is magában foglaló európai piac számára. 

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az utóbbi időszakban a világgazdaság súlypontjai átrendeződtek: a legdinamikusabban fejlődő piacok Ázsiában vannak, ezért is volt helyes, hogy a magyar kormány meghirdette a keleti nyitás politikáját. Ezzel az egyik fő cél az volt, hogy minél több olyan ázsiai beruházást lehessen Magyarországra vonzani, amelyekért egész Európában verseny zajlik - fejtette ki az államtitkár.

Emlékeztetett arra, hogy 2008 óta 11 európai ország volt versenyben az Apollo beruházásáért. Magyarország számára azért is prioritás az ázsiai vállalatok idevonzása, mert egybevág két fontos stratégiai célkitűzéssel, hogy Magyarország legyen Európa termelési központja, és minél több kutatás-fejlesztési, innovációs kapacitás érkezzen az országba - mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy sorra érkeznek a tőkeerős és sok munkahelyet teremteni képes beruházások.

Elmondta, hogy az Apollo Tyresnek hat gyára van, ebből egy Európában (Hollandiában), de a magyarországi lesz az első, amelyet maga épít fel a kontinensen. Az Apollo Tyres többek között olyan nagy autógyáraknak szállít be, mint a Daimler, a Tata, a Volkswagen vagy a Suzuki.

A 146 milliárd forintos beruházáshoz a magyar kormány 16 milliárd forintnyi közvetlen készpénztámogatást nyújt, amelyet az Európai Bizottság is engedélyezett - tette hozzá az államtitkár. Szijjártó Péter szerint az Apollo Tyres beruházása hozzájárul Magyarország gazdaságpolitikai célkitűzéseinek eléréséhez: a foglalkoztatás mintegy 5 millióra történő növeléséhez, és az export bővüléséhez.

Neeraj Kanwar alelnök elmondta, hogy több ország közül választották ki Magyarországot beruházásuk számára; egyben köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért. Elmondta, hogy 5 év alatt 146 milliárd forintot terveznek befektetni Gyöngyöshalászon.

Szólt arról is, hogy a kutatás-fejlesztés területén szeretnének együttműködni a magyarországi felsőoktatási intézményekkel, és bízik benne, hogy ki tudják használni a magyar tehetségeket. Hozzáfűzte: az Apollo Tyres - amely piacvezető Indiában az abroncsgyártás területén - nagy hangsúlyt fektet a kutatás-fejlesztésre, az ökológiai lábnyom csökkentésére, valamint a társadalmi felelősségvállalásra.

Az Apollo közleménye szerint a cég magyarországi vállalata hamarosan megindítja az építkezéshez szükséges engedélyezési eljárást, és megkezdi a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítését is. A gyár alapkőletétele várhatóan 2015 tavaszán lesz, az első kész abroncs pedig 2017 elején gördülhet le a gyártósorokról.

Az Apollo Tyres jelenleg négy gyártóüzemet működtet Indiában, hármat Dél-Afrikában és egyet Hollandiában. Ezek teljes kapacitása meghaladja a napi 1700 tonnát. Legutóbbi pénzügyi évében a cég 1,64 milliárd euró forgalmat ért el, és világszerte mintegy 16 ezer embert foglalkoztatott. 

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!