3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Takata vezére végre elszánta magát.

Shigehisa Takada, a Takata Corp. elnöke hivatalosan is bocsánatot kért a 8 halálos áldozatot követelő és többszáz sérülést okozó légzsákhiba miatt. Takada a céges éves közgyűlését követő sajtótájékoztatón – nyomatékot adva szavainak - meghajolt a jelenlévők előtt, illetve egy, az áldozatokat megsegítő alap létrehozását is bejelentette.

"Sajnálom, hogy nem voltunk képesek korábban és egyértelműbben nyilatkozni az ügyben. Különösen bánt, hogy mialatt pont biztonsági felszereléseket forgalmazunk, miattunk haltak és sérültek meg emberek."

A cég első embere egyébként annak ellenére, hogy a légzsákbotrány már jó ideje tart, csak most jelent meg a nyilvánosság előtt. Korábban a tavalyi közgyűlést követően nyilatkozott. Ez a passzivitás nem igazán tetszett a részvényeseknek, mert szerintük hátráltatta az amúgy is súlyos krízis megoldását.

Ráadásul a hiba valódi okának feltárását célzó vizsgálatok sem hoztak átütő sikert, vagyis máig nem tudni, hogy a légzsákok miért fújódnak fel olyan erővel, hogy apró törmelékek repülnek szét az utastérben. Az ugyanakkor feltételezhető, hogy nem a hajtógázként alkalmazott ammónium-nitrát a ludas, ugyanis a cég továbbra is ezt fogja használni a légzsákokban. Ezt egyébként nem minden autógyártó osztja: a Fiat Chrysler Automobiles NV például 4 millió autójában cseréli ki a hajtógázt másra.

Visszatérve a sajtótájékoztatóra, Takada arra a kérdésre, hogy mi az ő felelőssége a visszahívási akcióban, kitérő választ adott. Szavai szerint most az a teendő, hogy megoldják a krízist és bízik abban, hogy a cég mielőbb talpra áll és ismét osztalékot tud fizetni a részvényeseknek.

A botrány egyébként nem igazán csillapodik. A cég két legnagyobb ügyfele, a Toyota és a Nissan újabb 3 millió személyautót hív vissza világszerte a légzsákok miatt. Az akció a Toyota 2003 áprilisa és 2008 decembere között gyártott 24 modelljét, összesen 2,86 millió autót érint. Ebből egyebek között 1,7 millió Európában, 360 ezer Japánban, 190 ezer Kínában fut. Június közepén a Toyota hasonló okból 1,37 millió autóját rendelte vissza az Egyesült Államokban. A Nissan összesen 198 ezer, 2007 áprilisa és 2008 decembere között gyártott Navara pickup és Teana szedánt hívott vissza a légzsák ellenőrzésére.

Az Egyesült Államokban összesen 33,8 millió személyautót és tehergépkocsit, azaz minden hetedik amerikai járművet berendelnek a szervizekbe, hogy kicseréljék a vezető-, illetve utasoldali légzsákokat.

A Takata részvényeinek árfolyama az elmúlt 12 hónapban 38 százalékkal esett, mialatt a japán Topix index 33 százalékos pluszban van.

A botránnyal kapcsolatban májusban megkérdeztük a Takata miskolci gyárát, hogy változnak-e az üzleti tervek a visszahívási-botrány tükrében, vagy sem. A válasz igen megnyugtató volt, hiszen a cégnél nemcsak, hogy a tervek szerint haladnak mind a termelés, mind pedig a dolgozói létszám növelése esetében, de utóbbit már túl is teljesítették.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!