2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az illetményalapot biztosító mindenkori minimálbér emelkedése miatt a pedagógusok bére átlagosan 8-9 ezer forinttal emelkedik január elsejétől – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára hétfői, bicskei sajtótájékoztatóján.

Hoffmann Rózsa közölte, hogy az év elejétől az eddigi 98 ezer forintról 101.500 forintra emelkedett a minimálbér összege, amely a közalkalmazotti bértábla illetményalapját is adja. Ez átlagosan 8-9 ezer forintos bérnövekményt jelent a pedagógusok számára – tette hozzá.

Az államtitkár példaként említette, hogy a változással egy egyetemi végzettségű, kezdő tanár fizetése 169.442 forintról 175.494 forintra nő. A pedagógusok az emelt bért februárban kapják meg először.

Hoffmann Rózsa elmondta, hogy a közalkalmazotti bértábla alapján minden pedagógusnak háromévenként automatikusan emelkedik a fizetése. Ez alapján - szintén január elsejétől - a tanárok egyharmada az automatikus béremelkedés miatt további, átlagosan 8-10 ezer forintos bérnövekménnyel számolhat.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a pedagógus-életpályamodell bevezetését követően több lépcsőben történik a béremelés: a tanárok első lépésként 2013. szeptember 1-jétől átlagosan mintegy 34 százalékos béremelést kaptak. A 160 ezer pedagógus átlagbére ezzel elérte az értelmiségi átlagbért - mondta.

Hangsúlyozta, hogy a tavalyi béremelés a jogszabályokba foglalt emelkedésnek csak a 60 százalékát jelentette. A fennmaradó 40 százalékot négy lépcsőben kapják meg a pedagógusok: 2014. szeptember 1-jétől kapják meg az újabb 10 százalékot, majd minden esztendőben további 10 százalék emelkedés következik. A teljes béremelkedés 2017. szeptember 1-jéig valósul meg – tette hozzá.

Hoffmann Rózsa kiemelte: az életpályamodell bevezetése és a béremelések hatására növekszik a pedagógusi hivatás iránti érdeklődés azok részéről, akik korábban a méltatlan fizetések miatt elhagyták a pályát. Megjegyezte, hogy a környező országokban pedagógus-bércsökkenések és -elbocsátások vannak, míg a magyar társadalom nagy sikere, hogy elbocsátások nem voltak és a jövedelmek is emelkedtek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!