2p

Verseny 2000 elnevezéssel világhálós honlapkészítő versenyt hirdet a középiskolák számára az Oktatási Minisztérium (OM) Írisz-SuliNet Programirodája és a Microsoft Magyarország.

Verseny 2000 elnevezéssel világhálós honlapkészítő versenyt hirdet a középiskolák számára az
Oktatási Minisztérium (OM) Írisz-SuliNet Programirodája és a Microsoft Magyarország. A
versenyben részt vevő iskoláknak olyan oktatási portált kell készíteniük, amely az intézmény
szokásos bemutatásán túl tartalmaz több dinamikus elemet is, mint például digitális osztályozónapló,
tanárok és diákok on-line fóruma, tanmenetek vagy óravázlatok. A harmadik alkalommal
meghirdetett versenyre 2000. december 22-én éjfélig adhatják le jelentkezésüket a négy diákból,
valamint egy felkészítő tanárból álló csapatok az irisz.sulinet.hu, illetve a www.verseny2000.net
világhálós címeken.

A pályaművek elkészítése előtt a csapatok ingyenes oktatáson vehetnek részt, amelyen
megszerezhetik a dinamikus honlap készítésének alapismereteit. A portálok elkészítéséhez szükséges
licenceket a Microsoft Magyarország valamennyi pályázó rendelkezésére bocsátja, s amennyiben a
pályázat megfelel a feltételeknek, a licencek véglegesen az iskoláknál maradhatnak. A döntőbe jutott
csapatok európai szakmai tanulmányutat, valamint értékes hardver és szoftver eszközöket
nyerhetnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!