6p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nem egészen oda, ahova elméletileg kellene.

A napokban derült ki, hogy A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak idén közel 5,4 milliárd forintnyi TAO-támogatást hagyott jóvá a Magyar Labdarúgó Szövetség, melyből többek között egy ifjúsági sportszállót építenének - a stadion, valamint a sport- és konferenciaközpont mellé.

Önmagában a jóváhagyás nem feltétlenül jelenti azt, hogy a kérelmező megkapja és el is tudja költeni az igényelt támogatást, hiszen a pénzt össze kell kalapoznia különböző gazdasági szervezetektől. A Felcsút mögött álló cégek és magánszemélyek miatt azonban nem lehet kétségünk afelől: az utolsó fillérig beérkezik a vágyott összeg.

Mire megy el az összeg?

Felcsút a TAO-rendszer indulása óta az idei évi támogatással együtt összesen 19,3 milliárd forintnyi államkasszától eltérített pénzzel garázdálkodhatott. Ebből 2013 és 2017 között 13,8 milliárd forint érkezett, aminek a programok segítségével a nyomába lehet eredni. A 2011/2012 és 2012/2013-as szezonok programjai már nem elérhetőek az alapítvány honlapján, így az azokban szereplő tételek kiesnek az összesítésünkből.

Tárgyi eszközök és sportlétesítmények

A 13,8 milliárd forint egy hajszállal több mint 84 százaléka tárgyi eszközökre és ingatlaberuházásra ment el, vagyis 11,7 milliárd forint.

Ebből alakították ki

2013/2014-ben

  • a közel 14 ezer négyzetméteres parkolót a center pályához,
  • vették meg a pályatartozékokat,
  • Scania buszra is futotta még az ebben az ekkor igényelt közel 1 milliárdból.

2014/2015-ben több mint 1,5 milliárd forintból

  • az elhíresült Makovecz-stílusú kazánházra,
  • két élőfüves pályára,
  • rehabilitációs központra költöttek,
  • bővítették a stadion biztonsági rendszerét,
  • ebben az évben is vettek egy buszt plusz pályakarbantartó gépeket.

2015/2016-ban szintén 1,4 milliárd jutott erre a célra, ekkor

  • tervezték be a sportcsarnokot és konferenciaközpontot,
  • út, kerítés és parkoló építéseket,
  • plusz pályakarbantartó gépekre is szükség volt.
(Mészáros Lőrinc, az alapítvány elnöke)

2016/2017-ben 2,6 milliárd forintból

  • jutott a sportcsarnokra és konferenciaközpontra,
  • parkosításra, melynek keretén belül kerti tó létrehozása is tervben volt,
  • plusz immár elmaradhatatlan tételként a pályakarbantartó eszközök és pályatartozékok is a listán voltak.

A 2017/2018-as szezonban, tehát a legfrissebb program szerint a legfőbb projekt az ifjúsági szálló lesz, de többek között 39 darab teakonyhára is futja majd és idén újra szükséges egy nagybusz beszerzése.

A bérek egy részét is TAO-ból fizetik

A felcsúti sportkomplexumban rengeteg ember dolgozik, az alapítvány honlapja szerint 146 összesen. Az alkalmazottak több mint háromnegyedénél a bér egy részét is a TAO-ból finanszírozza a Felcsút, ha már lehetőséget ad rá a rendszer.

2013 és 2017 között az összes jóváhagyott támogatásnak a 3,78 százaléka ment el a bérekkel kapcsolatban, ami valamivel több mint félmilliárd forintot tesz ki.

Említésre méltó ezzel a tétellel kapcsolatban, hogy egészen az idei évig a programban feltüntetett létszámtól függetlenül minden évben 103,5 millió forintos támogatást kaptak az MLSZ jóváhagyásával. 2013-ban összesen 69, 2016-ban pedig már 95 alkalmazottra igényelték ugyanazt a pénzt.

Idén a növekvő létszámhoz (118 fő összesen) viszont már növekvő összeg társul, 109,3 millió forint. Igaz, néhány furcsaságot is fel lehet fedezni a programban, ha azt összevetjük az alapítvány honlapján szereplő információkkal. Az oldalon ugyanis a takarítóktól kezdve a vezetőkön át egészen az elnökig minden alkalmazottat feltüntetnek. A takarító vezetővel együtt 14 dolgozót tüntettek fel, a sportfejlesztési programban viszont vezetővel együtt 25 takarító béréhez kérték a támogatást. Hasonló a helyzet a karbantartók esetében is. A programban összesen 18 karbantartó béréhez kértek anyagi segítséget, a honlapon viszont egyetlen karbantartót nevesítenek. Igaz, van 12 pályakarbantartó is, ám őket a programban is külön szerepeltették: közülük 4 dolgozó béréhez kértek TAO-pénzt. A létszámok mindenesetre nem igazán jönnek össze.

A legfőbb cél az utánpótlás-nevelés

Az alapítvány létrehozásának legfőbb eredeti célja az utánpótlás kinevelése és biztosítása, illetve egy stabil NBII-es csapat felállítása (volt). Ehhez képest ma már negatív rekorder az NBI-ben egyre stabilabb helyet foglaló Puskás Akadémia, hiszen a most záródó őszi szezonban mindössze 26 percet volt pályán fiatalkorú játékos. A szezonra készülve pedig pénzt nem sajnálva vásároltak fel idősebb, rutinosabb játékosokat.

Az utánpótlás-nevelés eredményei azonban felemásnak tűnnek, de legalábbis kérdőjelesek. Azokat a fiatalokat, akik nem készek még az NBI-re, másod- és harmadosztályú csapatoknak adják tovább, hogy ott megedződjenek. Ezt az "erősítő" szerepet azonban elméletileg pont az idősebb és rutinosabb játékosokkal teletűzdelt, fiatalokat csak nyomokban tartalmazó Puskás Akadémiának kellene betöltenie. A csapatnak azonban nem az a legfőbb célja, hogy minél több tapasztalati lehetőséget biztosítson az ifjoncoknak, hanem bent maradjon az NBI-ben.

Az infrastruktúrára elköltött milliárdokkal szemben a Felcsút 2013 és 2017 között összesen 1,6 milliárd forint TAO-támogatást kért az utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatokra. Ez pedig a teljes összegnek csupán a 11,8 százaléka.

Összesítve tehát 4 év leforgása alatt
• tárgyi eszközökre, ingatlanberuházásra elköltöttek több mint 11 milliárdot,
• személyi jellegű költségekre több mint félmilliárdot,
• utánpótlás-nevelésre pedig 1,6 milliárdot.

A Felcsúton elköltött TAO-pénzek sokkal inkább állnak egy "Patyomkin-sportkomplexum", mint a hazai labdarúgás utánpótlás-biztosításának szolgálatában. Mindent egybevetve - a TAO-pénzeket, a gazdasági szervezetektől érkező plusz adományokat - a felcsúti fociba 2011 óta több mint 32 milliárd forint vándorolt, ami évi 4,5 milliárd forintot jelent. Többet, mint amennyiből hazai nagymúltú élcsapatok évente működnek. Ennyi pénzből pedig jóval több szakmaiságot és eredményt kellene ennyi idő után felmutatnia egy utánpótlás-nevelést zászlajára tűző akadémiának, mint a Makovecz-stílusban megépült turistacsalogatónak is szánt sportkomplexumot Orbán Viktor szülőházának szomszédságában. Legalább egy első hely dukálna a belga Double Pass vizsgálaton, ahol a hazai utánpótlás-műhelyeket világították át. 

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!