2p

Nem történhetett hűtlen kezelés a Kossuth tér alá tervezett mélygarázs-beruházásánál, mert a generálkivitelezői szerződés hatályba léptető feltétele a jogerős építési engedély - mondta Gyarmati Zoltán, a Parking Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn az MTI-nek arra reagálva, hogy Rogán Antal szerint akár a hűtlen kezelés gyanúja is felmerülhet a beruházással kapcsolatban.

Ameddig az építési engedély nem születik meg, addig a generálkivitelezői szerződés nem lép hatályba, vagyis a generálkivitelezőnek nem lehet kárigénye a Parking Kft.-vel szemben - magyarázta Gyarmati Zoltán. Szólt arról, "nem lényeges", hogy Rogán Antal Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármesterhez és Tarlós Istvánhoz, a fővárosi Fidesz-frakció vezetőjéhez fordul, mert a közgyűlés döntése alapján bizottság vizsgálja a beruházást.

Rogán Antal az MTI-nek hétfőn elmondta: tudomása szerint a főváros tulajdonában lévő Parking Kft. vezetője úgy írt alá szerződéseket a tervezett mélygarázs megépítéséről, hogy nem rendelkezett építési engedéllyel, ami megítélése szerint a hűtlen kezelés gyanúját is felveti. Mint mondta, ezt maga a Parking Kft. vezetője ismerte el, amikor perrel fenyegette meg az önkormányzatot, amiért az nem adta ki a szükséges engedélyt, s ezzel milliárdos kárt okozott a cégnek. Hozzáfűzte: ha viszont nincsenek aláírt szerződések, akkor nem érhette kár a céget, így a perrel való fenyegetőzés alaptalan.

A polgármester szólt arról is, hogy a terveket azért nem engedélyezte az önkormányzat, mert ellentétesnek találta azt a zöld területekre vonatkozó rendelkezéssel. A Kossuth Lajos téren 27 fát kellene kivágni a mélygarázs miatt, amit indokolatlanul soknak tart a hivatal. Ugyan a Parking Kft. vállalta, hogy ennél sokkal több fát telepít, de nem a kerületben, hanem Óbudán.

Rogán Antal hangsúlyozta: nem tudja támogatni, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben egy olyan mélygarázst építsenek négymilliárd forintért, amit csak a képviselők, illetve a Parlament személyzete használhat. Szerinte a Kossuth tér felszíni rendezése nem várhat, és erről már korábban születtek tervek, ráadásul a költségvetésben elkülönített pénz van a beruházásra. A felszín rendezését körülbelül 1,2 milliárd forintból meg lehetne megoldani, és a terület még Magyarország 2011-es uniós elnöksége előtt elkészülne - tette hozzá.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!