3p

Miközben az oroszok, a spanyolok és a svédek szinte mindig szállodában alszanak, ha Magyarországon járnak, a hollandok nagyívben kerülik ezeket a szálláshelyeket.

Kiugróan alacsony a Magyarországra látogató hollandok költése, már ami a szálláshelyeket illeti. Az augusztusban idehaza regisztrált holland vendégéjszakáknak mindössze 24 százaléka köthető szállodákhoz. Messze ez a legalacsonyabb érték, hiszen az őket követő lengyeleknél ez az arány 44, a dánok esetében pedig 56 százalék volt. Eközben az Európából érkező vendégeink 67 százaléka töltötte szállodákban a magyar vakációját, ami hozzávetőlegesen a magyarok belföldi szállodahasználatának felel meg (66 százalék).

Miután a KSH által hétfőn reggelt közölt statisztikákból ki lehet számolni, hogy augusztusban egy vendégéjszakára átlagosan mekkora bevétel jutott szállodák, illetve az egyéb kereskedelmi szálláshelyek esetén, így azt is meg lehet határozni, hogy mennyit spórolt az, aki "kerülte" a szállodákat.

A KSH adatokból tehát az olvasható ki, hogy az utolsó nyári hónapban egy szállodában töltött vendégéjszaka 12,7 ezer, míg az egyéb szállásokon közel 4200 forint volt volt. Vagyis átlagosan – és persze nagyon sok tényezőt figyelmen kívül hagyva – 8 597 forintot spórolhatott meg éjszakánként az, aki nem szállodában aludt.

A spórolást pedig az európaiak átlagos magyarországi szállodahasználatához viszonyítottuk. Vagyis azt néztük meg, hogyha a hollandok (és más nemzetek fiai) az átlagos arányban vették volt igénybe a magyar szállodák szolgáltatásait, akkor mennyivel kellett volna többet költeniük.



Ezek alapján augusztusban a németalföldiek félmilliárd forintot hagytak a saját zsebükben, a lengyelek 269, míg a németek 125,3 milliót. Persze a magas német megtakarításhoz az is kellett, hogy bő kétszer több vendégéjszakát töltöttek Magyarországon, mint a hollandok. Ha a teljes spórolási értéket a vendégéjszakára vetítjük vissza, akkor látható, hogy a hollandok, a dánok és a lengyelek a legsmucigabbak.

Mivel a fesztiválszezon (különösen a Sziget), illetve a vakáció főszezonja alaposan átrendezheti az éves költést, így megnéztük az első nyolc hónap számait is a fenti metódus alapján. Bár van néhány kisebb módosulás, az azért jól látszik, hogy a hollandok, a dánok és a lengyelek verik leginkább fogukhoz a garast, ha Magyarországon járnak. Velük szemben az oroszok, a spanyolok és a svédek lehetnek a leginkább preferált turisták idehaza a szállodások szemében.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!