2p

Az idén 1,5 milliárd forintot fordít a kormány a 16 és 25 év közötti nappali tagozatos diákok elhelyezkedését segítő, nyári diákmunka-programra - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.

A miniszter elmondta, hogy legfeljebb 2 havi bért támogatnak a programból, és a fiatalokat elsősorban az önkormányzatok vagy az önkormányzati fenntartású intézmények tudják majd foglalkoztatni a nyári szünet ideje alatt.  Varga Mihály kifejtette, hogy a 2 évvel ezelőtt indult programban az első évben 16 ezren, tavaly 25 ezren vettek részt, idén pedig várakozásaik szerint mintegy 20 ezren kapcsolódhatnak be. Annak a fiatalnak, aki dolgozni szeretne, a járási hivatalnál érdemes jelentkeznie, az önkormányzat pedig szintén ide jelentheti le munkaerő-igényét - fűzte hozzá.

A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 91 500 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 78 750 forint lehet személyenként és havonta - ismertette Varga Mihály.

Mint kiemelte, a program célja, hogy már diákkorban elősegítse a fiatalok munkához jutását, és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is. A miniszter hozzáfűzte: az önkormányzatokat arra szeretnék ösztönözni, hogy a hiányszakmákban is nyissanak lehetőséget a fiatalok számára.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményéből kiderül, hogy a 100 százalékos bértámogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. A közlemény szerint a diákok június 22-től, azaz jövő hét hétfőtől már biztosan regisztrálhatják magukat az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!