Így pörögnek a milliárdok az Apple-nél és a Google-nál


Elsősorban a befektetők szoktak a nagy technológiai cégek eredményével szembesülni, igaz akkor is megdöbbentő, hogy milyen pénzeket keresnek. Egy alkalmazás most szemléletessé tette mindezt.

Másodpercenként több ezer, esetenként tízezer dollár nyereséget tesz virtuálisan zsebre az Apple, miközben a bevétele ugyanennyi idő alatt milliós összegekre rúg egy alkalmazás szerint. Az elsőre mellbevágó számok persze megmagyarázzák, hogy a világ egyik legértékesebb cége az elmúlt pénzügyi negyedévében közel 76 milliárd dollár bevételt ért el. Persze a nyeresége is elképesztő összegre rúgott, az ugyanis 18,4 milliárd dollár lett. Ha a magyar GDP-hez hasonlítjuk a számokat, akkor is figyelemre méltó eredményre jutunk, hiszen az egy teljes évre hozzávetőleg 120 milliárd dollár, amit az Apple két félév alatt „kipipál”.


Click above to view the full version [h/t PennyStocks].

Ha a nyereséget tekintve ennyire brutális összegeket nem is tudnak, a Microsoft és a Google is igazi pénzgyár. Azokban az időszakokban, amikor Ázsiában, Európában és az Egyesült Államokban is még vagy már dolgoznak az emberek szintén óriási összegek pörögnek a számláló szerint. Akár az operációs rendszerről ismert vállalatot, akár az internetes kereső fémjelezte céget nézzük, ezres nagyságrendű másodpercenkénti profitot láthatunk, természetesen mindezt dollárban.

Így néz ki az Apple vezér háza

A három nagy céghez képest már-már sajnálattal szemlélhetjük a Facebook számait, amely csak alulról nyaldossa a másodpercenkénti 100 dolláros profitot. Még ennél is gyengébb az Amazon, ahol a Facebook profitjánál némileg kisebb nyereségadattal találkozhatunk.

mfor.hu




Fájdalmak gyötrik?

Használja sportot segítő eszközeinket, amelyek segítségével gyorsabban pótolhatják a felhasznált anyagokat, segíthetik az izmok regenerációját, és gyorsíthatják az izom-, ínszalag- vagy ízületi sérülések gyógyulását. Nézze meg kínálatunkat!

További ajánlataink:

.
Ajánló

Etikettek óriási választékban! Ha minőségi terméket keres, nálunk jó helyen jár, az Avery Zweckform etikettek teljes palettája megtalálható a kínálatunkban!

- Avery univerzális etikett címkék
- Avery színes univerzális etikett címkék
- Avery azonosító etikett címkék
- Avery visszaszedhető etikettek

További ajánlataink:
Prezentációs eszközök - Vizuál táblák, Flipchartok, Kiegészítők, Markerek és táblafilcek
Nyomtatási eszközök - Utángyártott tonerek, Utángyártott tintapatronok
Csomagolás - postázó dobozra, postázó dobozra, stretch és légpárnás fóliák

.
Cikkajánló

Itt az első 2017-es bérkalkulátor!


Számolja ki 2017-es nettóját

.
hirdetés
Maradnak a britek az EU-ban - meghökkentő előrejelzések 2017-reMaradnak a britek az EU-ban - meghökkentő előrejelzések 2017-re

A Saxo Bank, idén is közzétette a következő évre vonatkozó meghökkentő előrejelzéseit.

.
hirdetés
elrejt
 
.