2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Irán nehezen talál vevőt exportra szánt olajának csaknem negyedére, jeleként annak, hogy az iráni nukleáris fejlesztési program miatt bevezetett nyugati szankciók máris éreztetni kezdik hatásukat - írta a hétfői Financial Times.

A londoni gazdasági napilap iparági forrásai szerint Teherán napi 500 ezer hordó pluszmennyiséget próbál értékesíteni Kínának és Indiának; ez a tavalyi átlagos napi iráni nyersolajexport 23 százaléka.

A lapnak nyilatkozó szakértők egyike szerint Iránnak "súlyos problémái vannak új vásárlók fellelésével".

Ha Irán március közepéig nem talál vevőt erre az olajra - amely éppen megegyezik az európai finomítók által tavaly vásárolt iráni olajmennyiséggel -, akkor kénytelen lesz az el nem adott olajat tartályhajókon tárolni, vagy kitermelését visszafogni. Mindkét megoldás az olajárak emelkedését okozhatja - áll a hétfői Financial Times-ban. (mfor.hu szerk: Az olaj ára hétfőn már kilenc hónapos csúcsra emelkedett.)

A lap idézi a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatait, amelyek szerint Kína - az iráni olaj legnagyobb egyedi vásárlója - tavaly naponta átlagosan 550 ezer hordó iráni nyersolajat vett, jelenlegi iráni olajimportja azonban ennek a mennyiségnek a fele. Az IEA szerint mindeközben az európai finomítók is már visszafogták iráni olajvásárlásaikat.

Az EU a múlt hónapban döntött az iráni olajimport-stopról, de az intézkedést teljes körűen csak július 1-jétől érvényesíti, hogy az iráni nyersolaj fő európai vásárlóinak - Görögországnak, Spanyolországnak és Olaszországnak - legyen ideje más beszerzési források után nézni.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!