5p

Ismét hazánk több száz éves megszállásaival kampányol a Magyar Turizmus Zrt. több mint hetven partnerének segítségével, hogy a téli, turisztikai szempontból kevésbé kecsegtető időszakban is Budapestre csábítsa a turistákat. Mfor.hu tudósítás.

Ismét megszállókat várunk (Mfor.hu montázs)

Budapest Winter Invasion (BWI) néven ismét kampányba fog a hazai és a fővárosi turizmus néhány meghatározó szereplője. A holtszezonnak számító téli időszakban egy plusz ingyenes éjszakát felajánlva a betervezett három mellé minél több turistát szeretnének megnyerni, hogy Budapestet válassza úticélul Bécs vagy Prága helyett.

2006-ban a Le Meridien és a Kempinski láncok által életre hívott akció folytatását a szállodák kezdeményezték. Idén több mint hetven turisztikai szolgáltató (szállodaláncok, autóbérlők, éttermek) vesz részt a programban, amely 2007. december 1. és 2008. március 31. között fog zajlani. A Magyar Turizmus Zrt. (MT) célja, hogy idén mintegy hatvanezer vendégjészakával többet töltsenek hazánkban az ide érkező turisták, azaz számuk 15 ezerren nőjjön.

A szám meglepően optimista annak tükrében, hogy a tavalyi akciónak köszönhetően mintegy 5500-zal többen érkeztek a téli hónapokban Budapestre, azaz 25500-zal nőtt az itt töltött vendégéjszakák száma.

Hosszú távon hat


Dr. Niklai Ákos, az MT elnöke reményei szerint az imázskampány nemcsak a promóció négy hónapja alatt, hanem egész évben kifejti hatását. Ennek érdekében a tavalyi kampány minden értékét igyekeztek megtartani, mivel úgy érzik, van még potenciál az akcióban. Ennek köszönhetően idén is marad a már bevált és megosztó szlogen: "A rómaiak 400 évig, az ottománok 150 évig, a szovjetek 45 évig maradtak. Ön lesz az első látogató, akit szívesen látunk tovább is! Maradjon még egy éjszakát a mi költségünkön!"


A kampányhoz, a tavalyi esztendőhöz hasonlóan, idén is kapcsolódik egy weboldal, amelyen összesen hét nyelven kapnak tájékoztatást az érdeklődők az akcióról és az abban részt vevő szállodákról. "Vizuálisan nem tudunk minden fontos elemet megjelentetni, ezért az a cél, hogy a plakátról a honlapra tereljük az érdeklődőket" - fogalmazott lapunknak Szűcs Balázs, az MT marketingigazgatója. A tavalyi promócióhoz készült weblapon működése alatt egyébként mintegy hatvanezer látogatót regisztráltak.

A váz ugyanaz

A 2006-os BWI-t követően felmérés is készült annak sikeréről. Az akció promóciójával a megkérdezettek többsége elégedett volt, de teljes mértékben mindössze egyharmaduk (37,5 százalék) találta azt megfelelőnek. A problémákat firtató kérdésünkre Szűcs Balázs elmondta: leginkább azt kifogásolták a szállodaláncok vezetői, hogy a főváros egyéb vonzerői nem kaptak kellő hangsúlyt a kampány során. Az egy ingyenes éjszaka pedig önmagában nem feltétlenül győzhette meg a turistákat arról, hogy Budapest helyett ne egy szomszédos városban töltsék hosszú hétvégéjüket.

A következetéseket levonva a főváros látnivalói, valamint hazánk turisztikai erősségei idén jóval nagyobb hangsúlyt kapnak - elsősorban a weboldalon, illetve a nyomtatott kiadványokban és a három darab 30, 60 és 90 másodperces szpotban. Utóbbiak a CNN, a BBC, a német n-tv és az Internet TV Channel csatornákon lesznek láthatók, hogy milyen gyakorisággal, az a költségvetés függvénye.

Mennyibe kerül? 

Ahogy dr. Niklai  Ákostól megtudtuk, az idei költségvetés meghaladja a százmillió forintot, amelynek oroszlánrészét a résztvevő szolgáltatók és a Magyar Turizmus Zrt. állja. A főváros szintén támogatja az akciót, ám számszerű adat nem hangzott el arról, hogy mindez mennyi pénzt jelent.

A pénzügyi segítségnél azonban jóval nagyobb az a hozzájárulás, amelyet a partnerek nyújtanak. Ennek számszerűsítésére az elnök nem vállalkozott, de az a konkrét költségek tízszeresét is elérheti.

A kiemelt partnerek között van a Malév Zrt.. a Budapest Airport Zrt. és többek között a Magyar Szállodaszövetség is. Mivel a Malév április óta a oneworld szövetség tagja, így áttételesen több tízmillió utashoz ér el a BWI híre a fedélzeti magazinok, hírlevelek és a fedélzeti szórakoztató reklámok segítségével. A szállodaláncok kapcsolati tőkéjüket felhasználva szintén olyan reklámkampányt tudnak folytatni, amely segíthet a program népszerűsítésében.

Az akció már jelenleg is folyik, s a oneworld tagságnak köszönhetően három csoportban határozták meg a célpiacokat. Az elsőbe Francia-, Német-, Orosz-, Olasz-, Írország és a skandináv államok tartoznak. A másodlagos piacok közé Ausztriát, Lengyelországot, Izraelt, Romániát, Szlovákiát, Horvátországot és Szerbiát sorolták, míg a oneworld országok közül Nagy-Britannia, Spanyolország, Finnország, az USA, Ausztrália, Hong Kong, Japán és Jordánia kap kiemelt figyelmet.

Az esetleges surlódások elkerülése érdekében az eredeti szlogent a kiemeltnek számító orosz piacon megváltoztatták, így ott az oroszok helyett a Habsburgok inváziója szerepel.

Istvánko Viktória

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!