2p

A Core Digital és az fps webügynökség közös fejlesztéseként elindult a myMeki, a McDonalds Magyarország kuponos alkalmazása.

Az okos telefonok terjedésével egyre népszerűbbé válnak a papír alapú vouchereket felváltó elektronikus kuponok. Egy globális felmérés szerint 2019-ben már több mint 1,05 milliárd fogyasztó számára lesz magától értetődő, hogy e-kuponnal érvényesíti kedvezményeit, és csaknem 31 milliárd e-kupon cserél majd gazdát valamilyen digitális eszközön. A trend magyarázata egyszerű: míg a hagyományos papírkuponok gyorsan elhasználódnak és gyakran a gyűjtésük is körülményes, az elektronikus kupon „bírja a strapát”, és másokkal is könnyen megosztható. A felmérés szerint az okostelefon-tulajdonosok 62 százaléka kifejezetten kedveli az e-kupon alkalmazásokat és a jövőben is szívesen használná őket. 

E trendek a gyorséttermi fogyasztásban is érzékelhetőek, ezért a McDonald’s úgy döntött, elkészíti saját, okos telefonra fejlesztett kuponos alkalmazását.
Az Egyesült Államokban tavaly ősszel bemutatott applikációt eddig közel 14 millióan töltötték le, és a felhasználók száma azóta is rohamosan nő. Mától azonban már nem csak a tengerentúlon, de itthon is kuponozhatnak mobiljukon a McDonald’s vendégei: 2017. január 3-án a McDonald’s Magyarország, myMeki néven elindította saját kuponos alkalmazását. 

A myMeki Android és iOS platformon egyaránt elérhető, az applikációt egy egyszerű regisztrációt követően pillanatok alatt le tudjuk tölteni a telefonunkra.
A myMekivel nyomon követhető az összes magyarországi étteremben elérhető ajánlat, az új kuponok automatikusan frissülnek a készüléken.
Az applikációval egyszerre több ajánlat között is lehet böngészni, és a megszokott kedvencek mellett az időszakosan elérhető különlegességekre is találhatunk kuponokat.
 
myMekin keresztül barátinkkal, családtagjainkkal is megoszthatjuk az ajánlatokat.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!