2p

Január elsejétől tizenkét EU-tagország 304 millió polgára számára kézzelfogható valósággá vált az európai egység eddigi legkonkrétabb jelképe, az euró.

A legkisebb címletű, 5 eurós bankjegy szürke, a 10-es rózsaszín, a 20-as kék, az 50-es narancs, a 100-as zöld, a 200-as sárga, az 500-as pedig lila árnyalatú. Mindegyiken egységesen az EURO felirat, illetve ennek görög betűs változata szerepel. Az övezet országai közül egyedül Görögország használ a latin ábécétől eltérő írásmódot.

Az eurót már most is az egyik legnehezebben hamisítható pénznek tartják, védelmére a létező legkorszerűbb biztonságtechnikai eljárásokat alkalmazták. Ilyen a bankjegyek előállításához használt speciális, gyapotalapú papír, a bankjegyekbe szőtt biztonsági fémszál és fémfüsthologram, a különféle dombor- és mikronyomatok, a vízjel, valamint a mágneses tulajdonságokkal rendelkező, illetve fényre változó árnyalatú festékanyagok. És ezen kívül vannak még olyan különleges megoldások is, amelyeket csak az övezet jegybankja, az Európai Központi Bank szakértői ismernek.

Az érmék között van 1 és 2 eurós, a közös valuta váltópénze, a - francia nyelvet használó országokban centime-nak is nevezett - cent pedig 1, 2, 5, 10, 20 és 50 centes értékben kerül forgalomba.

Mióta 1998. december 31-én a pénzügyi unióban részt vevő országok nemzeti valutáinak árfolyamát véglegesen az euróhoz rögzítették, az átváltási arányok a következők:

osztrák schilling: 13,7603
belga frank: 40,3399
luxemburgi frank: 40,3399
holland forint: 2,20371
finn márka: 5,94573
francia frank: 6,55957
német márka: 1,95583
görög drachma: 340,750
ír font: 0,787564


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!