3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Összesen nyolcat írtak össze.

Múlt héten jelentette be a Momentum Mozgalom, hogy két új népszavazást kezdeményez. Az egyikkel a CEU-t mentenék meg, a másikkal pedig azt szeretnék elérni, hogy legfeljebb két cikluson keresztül lehessen betölteni a miniszterelnöki pozíciót, így kizárnák a 2018-as versenyből Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet is.

A két témában összesen nyolc kérdést állítottak össze, melyek, mint azt a 24.hu észrevette, most már mind nyilvánosak a választási bizottság honlapján.

A kérdések közül az első kettő vonatkozik a miniszterelnöki ciklusok limitálására:

Egyetért-e Ön azzal, hogy ne lehessen miniszterelnöknek javasolható az a személy, akit korábban az Országgyűlés legalább két alkalommal miniszterelnöknek megválasztott?

Egyetért-e Ön azzal, hogy a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény úgy módosuljon, hogy ne lehessen miniszterelnöknek javasolható és megválasztható az a személy, akit korábban az Országgyűlés legalább két alkalommal miniszterelnöknek megválasztott?

A maradék hat pedig a CEU-üggyel foglalkozik:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 9., 76., 77., 115., 117. §-ait a 2017. április 4-én hatályban volt szövegük szerinti tartalomra módosítsa?

Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország területén külföldi felsőoktatási intézmény attól függetlenül folytathasson oklevelet adó képzési tevékenységet, hogy magyarországi működésének elvi támogatásáról szóló nemzetközi szerződés kötelező hatályát a szerződő felek elismerték?

Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország területén külföldi felsőoktatási intézmény attól függetlenül folytathasson oklevelet adó képzési tevékenységet, hogy a székhelye szerinti országban folytat-e ténylegesen felsőoktatási képzést?

Egyetért-e Ön azzal, hogy a Central European University a 2017. április 4-én hatályos szabályozás szerinti feltételekkel működhessen Magyarország területén?

Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország területén bejelentés alapján működhessenek a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) valamely tagállamában államilag elismert, nyilvántartásba vett felsőoktatási intézmények?

Egyetért-e Ön azzal, hogy a Central European University a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2017. április 4-én hatályos szabályozása szerinti feltételekkel működhessen Magyarország területén?

A benyújtó Kádár Barnabás a Momentum elnökségi tagja és a sikeres nolimpiás népszavazás kampánymenedzsere. Kádár azt nyilatkozta a 24-nek, hogy bár Áder János köztársasági elnök aláírta a lex CEU-t, a népszavazás még megmentheti az intézményt.

"A kérdés jogilag teljesen rendben van, így csak akkor kaszálhatják el, ha Orbán leszól az NVB-nek."

- tette hozzá.

A Momentum mellett adott már be hasonló kérdéseket a DK és az ismeretlenségből most előlépett Demokrata Párt is, de ez nem gond, mert a választási iroda új szabályai szerint egy témában több népszavazási kezdeményezés is elindítható, és ha megfelelnek, akkor azé lesz az elsőbbség, aki előbb összegyűjti a szükséges aláírásokat.

A Momentum kérdéseit azért Kádár nyújtotta be, mert ő korábban a CEU hallgatója volt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!