2p

A vállalatok versenyképességét kell fejleszteni, és ezzel javul az ország versenyképessége is - mondta Fekete István, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) elnöke az érdekképviselet keddi évindító háttérbeszélgetésen, Budapesten.

A vállalatvezetők részvételével szervezett háttérbeszélgetésen a reálszféra képviselői megfogalmazták: a kormánynak már jó néhány lépést meg kellett volna tennie a gazdasági válság hatásának ellensúlyozására. Szerintük bátor lépések kellenek a tervezett reformok teljes körű végrehajtásához.

Fekete István, a JVSZ elnöke megismételte korábbi álláspontjukat, hogy a munkaerő költségét csökkenteni kell a munkahelyek megőrzéséhez. A vállalatvezetők szerint szükség van a válság hatásának mérsékléséhez a kereslet élénkítésére, illetve a kis- és középvállalatok esetében új külpiacok felkutatására.

A háttérbeszélgetésen elhangzott, hogy a válság idején is fontos a beszállítói viszonyok megőrzése, erősítése. A nagyobb cégek vezetői arra bíztatták beszállítóikat, hogy "több lábon álljanak", mert ezzel növekszik az esélyük a nehézségek túlélésére.

Abban is egyetértés volt a vállalatvezetők között, hogy a válság túléléséhez fontos az innováció, a minőség biztosítása. Továbbá szükségesnek tartották az adózók körének szélesítését is, és a szóba kerülő reformok végrehajtását.

A háttérbeszélgetésen a reálszféra képviselői hangsúlyozták a piaci igényeknek megfelelő szakképzés fontosságát is, hiszen Magyarországnak még mindig előnyt jelent a minőségi munkaerő megléte.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!