2p

Júliusban a GKI Rt. szezonálisan kiigazított konjunktúraindexe 1,5 ponttal csökkent. A -6,5 pont az idei legalacsonyabb érték.

A mutató értéke március óta csökken, igaz, a mostani nem számít kirívóan alacsonynak, ha figyelembe vesszük, hogy tavaly az első fél évben a kitűnő gazdasági helyzet ellenére sem voltak sokkal magasabbak az értékek. Az üzleti, illetve lakossági bizalmi indexből előállított mutató 2000 júliusában például -4,6 ponton állt.

Az üzleti várakozások tavaly év vége óta folyamatosan romlanak, állapítja meg a GKI az Európai Unió támogatásával készült felmérésében. Az előző és a következő negyedév termelési színvonalát egyaránt kedvezőtelenebbül ítélik meg a vezetők, és rosszabb az exportlehetőségekről alkotott vélemény is.

Az iparban az infláció stagnálására számítanak, az élelmiszeriparban azonban jelentős az árcsökkenésre számítók aránya. A kereskedelemben csökkentek az inflációs várakozások.

A lakossági bizalmi index éppen ellentétesen mozog az üzletivel, hiszen az utoljára két éve volt ilyen magasan. A háztartások a korábbinál optimistábban nyilatkoztak saját pénzügyi helyzetük jövőbeli alakulásáról, és jobbnak látják az ország gazdasági helyzetét is. Enyhültek valamelyest az inflációs várakozások, és erősödött a vásárlási kedv. Erősödtek a 2 hónapra vonatkozó megtakarítási szándékok is, ami a jelenlegi szintet figyelembe véve örvendetesnek mondható.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!