1p

Tian Guoli, a pekingi Bank of China Limited elnöke hivatalosan bejelentette a kínai jüanban vezetett betéti kártyák kibocsátását. A kártyákat a Bank of China a China UnionPay-jel együttműködve bocsátja ki és ez lesz az első kínai jüan kártya Közép-Kelet Európában.

A chip kártyát a közönség – kezdetben csak magánszemélyek - számára a Bank of China (Hungária) Zrt., fiókjaiban értékesítik Magyarországon, később elérhető lesz a Bank prágai, bécsi és belgrádi irodáiban is. A kártyákat Magyarországon, miként az egész világon, a UnionPay logoval ellátott ATM-ek és POS terminálok fogadják el, továbbá az együttműködésben részt vevő bankok pultjainál.

A kártyákat magyar forintban és kínai jüanban (renminbi) fogják vezetni. Minden kártyabirtokos társkártyát igényelhet családtagjai számára.

Tian Guoli hangsúlyozta ennek a lépésnek a jelentőségét a kínai jüan nemzetközi elterjedésének szempontjából. Ugyancsak fontosnak tarja ezt a fejleményt, mint annak demonstrálását, hogy a kínai pénzintézetek nagy figyelmet fordítanak a pénzügyi kapcsolatok erősítésére a közép-kelet európai régióval.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!