2p

Eddig sikeresen helytállt a januártól kötelező elektronikus bevallás rendszere, az éves bevallások határnapjain lényegében zavarmentesen működött, amiben az is közrejátszhatott, hogy megváltoztak a bevallási szokások: az APEH tapasztalatai szerint a könyvelők nem várnak az utolsó pillanatig és nem is csak munkaidőben továbbítják az e-dokumentumokat, értesült a Napi Gazdaság.

Indul a roham

A nagy próba február 12-én lesz - ekkor adja le először minden kifizető és munkáltató elektronikusan a havi járulékbevallást az alkalmazottakról -, már csak azért is, mert ez most hétfőre esik, márpedig hétvégén nem dolgoznak a könyvelők.

Az adóhivatal mindenesetre megerősített ügyfélszolgálattal és több telefonvonallal készül a csúcsra, s ezen a héten már a járulékbevalláshoz szükséges, sok verziót megért nyomtatvány is hibátlanul működött. A könyvelők a megnövekedett munka, illetve felelősség miatt inflációt meghaladó, tíz százalékos díjemelést próbáltak év elején érvényesíteni, de a piaci verseny miatt ezt sokan nem tudták meglépni.

A Napi Gazdaság által megkérdezett vállalkozások eltérő stratégiákat választottak: van, ahol most térnek vissza a korábban elhagyott könyvelőirodához, van, ahol azonban annak örülnek, hogy némi ráfordítás után házon belül, az eddiginél egyszerűbben és kevesebb alkalmazottal meg tudják oldani a bevallásokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!