2p

A Ryanair szerint gyanús, hogy a két német légitársaság összejátszik, ezért panaszt tesznek Németország és az Európai Unió versenyjogi hivatalánál is.

Kartellgyanús lenne a Ryanair diszkont légitársaság szerint, ha a Lufthansa átvenné a kedden csődöt jelentett Air Berlin légitársaságot, ezért a cég a német és az európai versenyjogi hivatalhoz fordul.

A Ryanair egy a honlapjára feltett közleményben szerdán azt írta, a mesterségesen létrehozott csődeljárás nyilvánvalóan azt szolgálja, hogy a Lufthansa adósságmentesen átvehesse az Air Berlint. Egyértelmű, hogy ez egy összeesküvés a német kormány és a két légitársaság között - fogalmaztak. A Ryanair ezért Németország és az Európai Unió (EU) versenyjogi hivatalához is panasszal fordul.

képünk illusztráció (MTI)

Matthias Machnig gazdasági államtitkár reggel a ZDF közszolgálati televízióban visszautasította a Ryanair állításait. A verseny továbbra is biztosítva lesz, hiszen nincs szó a Lufthansánál az Air Berlin teljes átvételéről - mondta az államtitkár.

Alexander Dobrindt szövetségi közlekedési miniszter még kedden úgy nyilatkozott, hogy a német kormány szerint nem vet fel kartellgyanút az Air Berlin egyes üzletrészeinek eladása a Lufthansának.

Az Air Berlin kedden délután jelentett csődöt, miután fő részvényese az Etihad Airways úgy döntött, hogy nem támogatja tovább anyagilag a második legnagyobb német légitársaságot.

A cég és leányvállalata, az osztrák Niki légitársaság a csődeljárás alatt tovább működik, nem módosít a repülési tervein, továbbra is lehet a már meghirdetett járatokra jegyet venni, és a már lefoglalt jegyek továbbra is érvényesek.

A német kormány 150 millió eurós áthidalókölcsönt bocsát az Air Berlin rendelkezésére annak érdekében, hogy ne kelljen leállítani a működését. A hitel körülbelül három hónapra biztosítja a társaság működését.

Közben megkezdődtek a tárgyalások a Lufthansa légitársasággal, valamint más érdeklődőkkel az Air Berlin-csoport egyes üzletrészeinek eladásáról.

Az 1979 óta működő Air Berlin évek óta veszteséges, az előző évet 780 millió eurós hiánnyal zárta. A helyzet március végén, a nyári menetrendre való átálláskor romlott drasztikusan, azóta rendszeresek voltak a késések és a járatkimaradások.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!