3p

Az első fél évben módosítanák a társasági és osztalékadóról, valamint a helyi adóról szóló törvényt. A helyi önkormányzatok 2003-tól csak szűkebb körben adhatnának egyedi kedvezményeket.

A törvényalkotási menetrend szerint az első fél évben a parlament elé kerül a társasági és helyi adók módosítása, mégpedig a pénzügyi törvények módosító csomagjának részeként.

A nagyberuházások után 2011-ig igénybe vehető 100 százalékos adómentességre csak 2002. december 31-ig lehet jogot szerezni -- áll a társasági adóról szóló törvénymódosítás tervezetében. A nagyberuházóknak nyújtott jelentős kedvezményt azért kell fokozatosan leépíteni, mert az európai uniós szabályok az adókedvezményt is állami támogatásnak minősítik, s követni kell az alkalmazására vonatkozó szigorú normákat -- indokolt a Világgazdaságnak Pölöskei Pálné, a Pénzügyminisztérium osztályvezetője.

A módosítócsomag értelmében a nagyberuházók közül csak az érvényesítheti majd a 100 százalékos társaságiadó-kedvezményt, amely a beruházást legkésőbb 2002. december 31-ig megkezdi. Nagyberuházásnak továbbra is a 10 milliárd forintot meghaladó invesztálás minősül, kivéve a hátrányos helyzetű térségeket, ahol 3 milliárd az alsó limit.

A törvénymódosítás szerint 2003-tól más, unióbeli kedvezményekhez hasonlóan a beruházás értékéhez viszonyított támogatások vehetők majd igénybe. Egyes ágazatokban ugyanakkor -- így az autóiparban, a szénbányászatban és a műszálgyártásban -- csak szigorúbb feltételek mellett lehet majd állami támogatáshoz jutni.

A helyi adók változása is 2003. január 1-jétől esedékes. S miután a tervek szerint a parlament az idén az első fél évben elfogadhatja a törvényt, mintegy másfél évük lesz a vállalkozóknak és az önkormányzatoknak a felkészülésre -- húzta alá lapunknak Kónya László, a PM főosztályvezető-helyettese.

A helyi önkormányzatok által nyújtható egyedi kedvezmények is az uniós csatlakozásnak esnek áldozatul. Nem EU-konform ugyanis a jelenlegi gyakorlat, mely szerint az önkormányzatok szabadon dönthetnek arról, milyen kedvezményeket és mentességeket nyújtanak egyes vállalkozások számára.

A változás lényege, hogy 2003-tól a helyi önkormányzatok nem alkothatnak és tarthatnak hatályban olyan rendeleteket, melyek ellentétesek a törvény új szövegével. A vállalkozók részére -- csak a törvény kifejezett rendelkezése esetén - adhatna mentességet, illetve kedvezményt. Ilyen kifejezett rendelkezés alapján mentesíthetik az iparűzési adó alól azokat a vállalkozásokat, amelyek adóalapja nem haladja meg a 2 millió forintot.

Az önkormányzatnak továbbra is megmarad a döntési lehetősége, hogy működtet-e egy adott adónemet. A helyi adó esetében továbbra is megállapíthatja annak mértékét. Kedvezményeket azonban csak a 2 millió forintnál kisebb adóalappal rendelkezőknek adhat.

A törvénytervezet megkülönbözteti a határozott időre adott adókedvezményt a határozatlan időre szólótól. Utóbbi esetben 2003. január 1. a mentesség határideje. A határozott időre szóló kedvezmények -- a szabályozás szerint -- az önkormányzati rendeletben meghatározott időtartam lejártával, de legkésőbb 2003-tól számított öt év múlva hatályukat vesztik. A módosítás nem érinti a vállalkozóknak nem minősülő magánszemélyeknek adott, illetve adható mentességeket, kedvezményeket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!