2p

Összesen mintegy 2,5 milliárd forintból, nagyobbrészt uniós pályázati forrásból fejlesztik a paksi kikötőt - jelentette be egy szerdai budapesti rendezvényen a létesítményt tulajdonló társaság ügyvezető igazgatója.

Németh Tamás elmondta: közel egymilliárd forintból száz méter hosszú partfalat építenek, így a jövőben nem csak ömlesztett árut tudnak majd kezelni a létesítményben, és a berakodás mellett a kirakodásra is mód lesz; ez a 22 esztendeje működő társaság történetének legnagyobb beruházása, amelynek tervei 2011-ben készültek el.

Jelezte: további mintegy másfél milliárd forintból a jelenleg használt két-három mellett további hat-hét hektár területet töltenek fel, hogy árvíz idején is a vízszint felett legyen, illetve kialakítják a raktározás feltételeit is. A partfalépítés nyolcvan százalékát uniós és magyar kormányzati pályázati forrásból fedezik, a többi munka költségeinek egy részét teljesen önerőből, más darabjait fele részben szintén pályázati pénzből fedezik.

A fejlesztés révén 10-20 százalékkal bővülhet a kikötő forgalma, ami évi 50-100 ezer tonnás növekmény - közölte a Sygnus Kereskedelmi Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére, jelezve, a létesítménynek fontos szerepe lehet a tőle három kilométerre fekvő atomerőmű bővítése során, hiszen akár építőanyagot, akár különleges kezelést nem igénylő berendezéseket is szállíthatnak rajta keresztül.

Jelezte: a partfal építése a közbeszerzést követően, július közepi szerződéskötéssel számolva októberre elkészülhet, a két hónapja kezdődött feltöltés és raktárépítés pedig augusztusra zárulhat.

Németh Tamás azt közölte: jelenleg gabonát és olajos magvakat, valamint növény-feldolgozási melléktermékeket rakodnak be a kikötőben; a fejlesztés eredményeként ez egészülhet ki szója-alapú termékek, műtrágya, cement és fémhulladék kirakodásával.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!