2p

Az egyik legnagyobb kínai autógyártó, a Geely azt ígéri, hogy 2019-ben elérhető lesz a repülni is képes autójuk.

Sikeresen lezárult a Terrafugia nevű amerikai start-up cég felvásárlása, melyet a kínai Geely autógyár vett meg. Az üzlet jelentősége azért kiemelt, mert a most megszerzett cég olyan technológiával rendelkezik, amely lehetővé teszi a repülni is képes autók megvalósítását.

A sci-fi irodalomból ismert járművek persze nem egy szárnyaló fantáziájú csapat blöffje, hanem nagyon komoly tudományos eredmények állnak a Terrafugia mögött. A vállalatot 2006-ban alapította a leghíresebb amerikai egyetem, az MIT öt végzős hallgatója. Az elmúlt években pedig a repülő autók technológiájában a világ vezető vállalkozásává váltak.

A Terrafugia ezt a modellt már bemutatta

A Terrafugia több koncepcióautót épített, amelyek a gyakorlatban is bizonyítottak, vagyis a közutakon éppen úgy lehetett őket használni, mint egy hagyományos járművet, ám emellett képesek voltak a levegőbe is emelkedni.

A Geely az akvizíciót követően azt közölte, hogy 2019-ben piacra dobják az első repülő autójukat, négy évvel később pedig a vertikálisan fel- és leszállni képes járművükkel is megjelennek. A két év múlva debütáló kocsiról már részleteket is közöltek: egy olyan plug-in hibrid lesz, ami viszonylag nagy, 800 kilométeres hatótávolságra lesz képes. A kétüléses járműnek összecsukható szárnyai lesznek, így azok nem zavarják a normál közúti közlekedésben a vezetőt. Az ára ugyanakkor egy hagyományos autóhoz képest meglehetősen sok lesz, hiszen 279 ezer dollárért terveik majd értékesíteni.

Ezek a legértékesebb autómárkák

Az akvizícióról nem közöltek részleteket, azt ugyanakkor a kínai vállalat elmondta, hogy a vételáron túl is komolyan támogatják a Terrafugiat a tervek megvalósításában, amit jelez az is, hogy megtriplázzák az ott dolgozó mérnökök számát.

A kínaiak egyébként is meglehetősen nagyratörő terveket dédelgetnek, hiszen több olyan vállalatot vettek meg az utóbbi években, amelyek komoly tudással és múlttal rendelkeznek a szektorban, így többek között a Volvo és a Lotus is a Geely tulajdonában van.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!