2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

2011 novembere óta nem történt olyan, mint ami most októberben. Végre többen dolgoznak a versenyszférában, mint egy évvel ezelőtt.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, csütörtök reggeli adatai szerint a versenyszférában idén októberben 1,828 millióan dolgoztak. Ez 3900 fővel több, mint a tavaly októberi adat, ilyenre pedig 2011 novembere óta nem volt példa, hogy éves bázison növekedjen az alkalmazotti létszám a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál. Úgy tűnik tehát, a cégek munkaerő-igénye már elérte a mélypontot, és lassan már talán bízhatunk a fellendülésben, ami növekvő dolgozói létszámot eredményezhet majd.

A közszférában egyébként 3300 fővel csökkent szeptemberről októberre az alkalmazotti létszám, ami a közfoglalkoztatottak számának havi mérséklődésével van összefüggésben. A KSH közlése szerint 133,5 ezren dolgoztak közmunkásként, ami az egy évvel korábbi számot 25 ezer fővel haladja meg. Viszont novemberre a korábbi évek ezen időszakában is megfigyelhető csökkenő trendet a téli közmunka meg fogja törni. Ezzel együtt pedig a nemzetgazdasági szinten is drasztikus változások történnek majd a statisztikában. 

Összességében egyébként nemzetgazdasági szinten októberben 2,721 millióan álltak alkalmazásban, ami előző hónaphoz képest közel 4000 fős csökkenést jelent, viszont tavalyhoz képest közel 20 ezer fővel magasabb létszámot jelent a most közölt adat. 

Két éve nem nőtt így a reálbér

A kormányzati intézkedések nyomán októberre egy százalék alá csökkenő infláció jelentős reálbér-növekedést is eredményezett. A KSH adatai szerint nemzetgazdasági szinten a nettó kereset novemberben 7,2 százalékkal 150,6 ezer forintra emelkedett, míg a versenyszférában 6,8 százalékkal 157,5, a közszférában pedig 8,5 százalékkal 136,4 ezerre növekedett a nettó bér előző év azonos időszakához viszonyítva. 

Mivel a pénzromlás üteme októberre 0,9 százalékra mérséklődött, országos átlagban már 6,2 százalékkal ér többet a hazavitt összeg, mint 2012 októberében. A versenyszférában ennél kicsit kisebb, 5,8 százalékos volt az értéknövekedés, a közszférában pedig 7,5 százalékos. Előbbi két esetben, vagyis az országos átlag és a versenyszféra reálnövekedése olyan mértékű lett most októberben, amire majdnem két éve nem volt példa. Legutóbb ugyanis 2011 decemberében lehetett a mostaninál magasabb reálnövekedést tapasztalni a bérek esetében.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!