3p

A kormány egyszeri, kétmilliárd forint támogatást nyújt a székesfehérvári önkormányzatnak, a város polgármestere pénteken az MTI-nek megerősítette, hogy a pénzt a börgöndi repülőtér visszavásárlására fordítják.

A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kormány "egyes székesfehérvári stratégiai jelentőségű vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba kerülése érdekében" nyújtja a támogatást. A pénzösszeg felhasználásának és elszámolásának feltételeiről augusztus 31-ig támogatási megállapodást kötnek Székesfehérvár önkormányzatával, amelynek legkésőbb 2015. december 31-ig elszámolási kötelezettsége lesz az állam felé.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a börgöndi repülőtér tulajdonviszonyait szeretnék rendezni a pénzből: az ingatlanok mellett az azt kezelő cégeket, a repülőtérrel és az ipari parkkal kapcsolatos engedélyeket és jogokat kívánják visszavásárolni. Hozzátette: az egyeztetések még folynak a befektetővel, akivel a vételárról gyakorlatilag megegyeztek, azonban a jogi viszonyok esetében még néhány kérdést le kell zárni. Jelezte, hogy az államtól kapott kétmilliárd forint a teljes vételárat jelentheti.

A városvezető közölte, hogy várhatóan augusztus-szeptember fordulóján a székesfehérvári közgyűlés végleges döntéseket hoz az ügyben. Megemlítette: amennyiben nem vásárolják vissza a repülőteret, akkor bizonytalan végkimenetelű, elhúzódó jogi eljárás vár az önkormányzatra.

Székesfehérvár önkormányzata 2012 októberében döntött úgy, hogy visszakéri a börgöndi repülőtér területét a Biggeorge's-NV Zrt. befektető cégtől, mert évek óta nem történt érdemi előrelépés a repülőtér ügyében, az építkezést el sem kezdte az Alba Airport Kft. Azt kérték a cégtől, hogy a repülőteret és a mellette ipari parkká átminősített területet térítésmentesen adja vissza.

A székesfehérvári közgyűlés december 21-én mondta ki, hogy a börgöndi repülőtér befektetője szerződést szegett. Az akkori ülésen azért vették napirendre a témát, mert a felek közötti szerződésben lejártak a vállalkozás által vállalt határidők, és a cég szerződésmódosítási ajánlattal állt elő.

Tavaly szeptemberben Cser-Palkovics András bejelentette: Székesfehérvár önkormányzata és a befektető szóbeli megállapodása értelmében a börgöndi repülőtér visszakerülhet a város tulajdonába, míg a vele szomszédos ipari parkot a két fél közösen fejlesztheti.

A börgöndi repülőtér egy korábbi katonai repülőtér helyén, 300 hektárnyi területen épült volna fel, az eredeti tervek szerint mintegy 15 milliárd forintos költséggel. A cég tervei szerint az Alba Airport lett volna a budapesti után az ország második legnagyobb légikikötője. A jobb kihasználtság és a biztosabb megtérülés érdekében a repülőtér mellett mintegy 110 hektáron üzleti és ipari parkot létesítettek volna. A repülőtér egy korábbi nyilatkozat szerint üzembe helyezésekor 300, a második ütemben tervezett logisztikai bázis és technológiai park létrehozása után további 700 munkahelyet biztosított volna. Az Alba Airport Kft. a székesfehérvári és az abai önkormányzat, illetve a Biggeorge's-NV Zrt. tulajdona.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!