4p

Bővíti autó- és gépipari tevékenységét hazánkban a Linamar. A vállalat közel ötmilliárd forint értékű kapacitásbővítést és technológiafejlesztést hajt végre, amelynek eredményeként 184 új munkahely létesül Orosházán és Békéscsabán. Más hazai cégektől viszont újabb leépítésekről érkeztek hírek pénteken.

(Mfor-montázs)

Közel ötmilliárd forint értékű kapacitásbővítést és technológiafejlesztést hajt végre hazánkban a Linamar, amelynek eredményeként  184 új munkahely jön létre két telephelyén, Orosházán és Békéscsabán, jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. A 2006. szeptemberében indult beruházás várhatóan 2009. végére fog befejeződni, tette hozzá a tárcavezető.

Nem a jövő év lesz a legjobb 

Az idei első három negyedévben az orosházi Linamar Hungary Nyrt. 13,5 százalékkal, 25,249 milliárd forintra növelte árbevételét. Ebből 54 százalékkal részesedett az autóipari alkatrészek gyártása, 46 százalékkal pedig a gépgyártás. Az előbbiek értékesítéséből származó árbevétel 239 millió forinttal (1,8 százalékkal), utóbbié pedig 2,767 milliárd forinttal (31,2 százalékkal) nőtt 2007 azonos időszakához képest.  Megrendelői között jelen van többek között a Ford, az Opel, a Suzuki, a General Motors, valamint a Bosch, hangsúlyozta Ivanics János, a vállalat ügyvezető igazgatója.

Annak ellenére, hogy - a többi autó- és gépipari tevékenységet végző vállalathoz hasonlatosan - várhatóan a Linamarnak sem a 2009. év lesz a legszerencsésebb, igyekeznek biztosítani az előirányzott 10 százalékos árbevétel-növekedést, noha megrendelőik gazdasági helyzetétől ők sem függetleníthetik magukat. "Legnagyobb problémák az épületgépészet terén jelentkeznek, míg a mezőgazdasági gépgyártás terén jóval kevesebb akadállyal számolunk" - mutatott rá az ügyvezető igazgató.

A Linamar Hungaryt 1997 májusa óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsdén. Eddig több mint 8,5 millió részvényt vezettek be, legutóbbi záróáruk 2346 forint volt.  

A társaság Békés-megye és az Alföld egyik legnagyobb mezőgazdasági gépgyártó vállalata, melynek autóipari ágazata erőteljesen növekszik. A Linamar Corporation 1992-ben vásárolta meg a Mezőgép Rt.-t a privatizációs program keretében, 1993-ban pedig - új üzletágként - autóipari összeszerelő tevékenységet indított be Orosházán. 1994-ben a Mezőgép megvásárolta a békéscsabai mezőgazdasági gépgyárat, ami silókukorica betakarító adapterek, mezőgazdasági kések, pengék és komplett kaszák gyártásával foglalkozik. 2003-ban a társaság a Mezőgép névről áttért a Linamar Hungary névre, és a megnövekedett autóipari megrendelések teljesítése érdekében egy új üzemcsarnokot épített békéscsabai telephelyén. A Linamar már idáig is mintegy 1500 főt foglalkoztatott Magyarországon, mutatott rá Ivanics János.

Több a leépítés, mint az új munkahely

Bajnai Gordon kiemelte, hogy a járműiparban mintegy 370 milliárd forint 9 projekt látott napvilágot a 2008-as évben, amellyel közel 4000 új munkahely jött létre, ám azt a miniszter is elismerte, hogy egy darabig várhatóan több munkahely fog megszűnni, mint amennyi létesül.

A bővítés mellett ma újabb leépítesekről szóló hírek is napvilágot láttak: az Elanders Hungary Kft. zalalövői nyomdaipari üzeme több mint harmadával, 95 dolgozóval csökkenti létszámát. "Piaci kapacitásunkat a jelenleg a világban megfigyelhető piaci helyzet és a gazdasági kilátások miatt vagyunk kénytelenek csökkenteni" - közölte Per Brodin, a svéd tulajdonú cég ügyvezetője.

Szintén karcsúsít a Népszabadság Zrt., amely még az idén csökkenti a szerkesztőség és a kiadó létszámát. A leépítés a mintegy 260-as létszám hat és fél százalékát érinti, egyharmadukat a nyugdíjkorhatárt elért munkatársak teszik ki. 


Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!