2p

Csökkent a megszűnő cégek száma januárban Magyarországon: az év első hónapjában mindössze 3596 vállalkozást törölt a cégbíróság, 15 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Petrics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója szerint az alaptrendek abba az irányba mutatnak, hogy 2016-ban jóval kevesebb vállalkozást törölnek majd, mint a rekordévnek számító 2015-ben, amikor több mint 50 ezer társaság szűnt meg. A csökkenés várható volt, miután a tavalyi év közepén már visszaesett a kényszertörlések száma, amiket a cégbíróság kezdeményezett az adminisztratív kötelezettségeiket nem teljesítő vállalkozásokkal szemben.

Petrics Richárd a közleményben jelezte: a megszűnések számát befolyásolhatja az új Polgári Törvénykönyv előírása is, miszerint a kft.-k törzstőkéjét 3 millió forintra kell emelni. Jelenleg több mint 120 ezer kft. nem felel meg a követelménynek, e cégeknek március 15-ig kell teljesíteniük a törzstőke felemelését.

A kötelező feltőkésítéssel a kormány célja, hogy kiszűrje az alacsony likviditású, nem fizető cégeket - emlékeztet az Opten közleménye. A cégvilág megtisztulására utal a szakember szerint, hogy míg 2013 közepén 610 ezer társaság működött Magyarországon, a számuk tavaly év végére 560 ezerre csökkent. Ugyanakkor ezen időszak alatt 73 ezer új vállalkozás is alakult.

Az Opten igazgatója úgy véli, az eredményhez nagyban hozzájárult a tulajdonosok és a vezetők felelősségi körének, a vállalkozásindítás feltételeinek, valamint a cégvezetéstől való eltiltás gyakorlatának szigorítása is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!