2p

Csökkent a felszámolások száma januárban, de a fellendülés éveit így is messze meghaladó számú, 1296 cég ment tönkre januárban – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb jelentéséből.

Januárban kevesebb volt a felszámolás és a végelszámolás is, mint 2009 első hónapjában, ám az adatok nem adnak okot bizakodásra. "A felszámolások száma magas maradt, a csökkenés pedig akár a kevesebb januári munkanapnak is betudható" – összegezte Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Januárban 1296 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, ez 92-vel kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az Opten értékelése szerint egyhavi adatból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de még ha kiderül is, hogy a cégbedőlések száma lassú csökkenésnek indult, már akkor is lényegesen hosszabb ideig tart a válság Magyarországon, mint Európában általában.

Januárban csökkent a végelszámolások száma is. Míg egy évvel ezelőtt 975 cég bezárását határozták el a tulajdonosok az első hónapban, addig idén csak 886-ét. "Ezen a téren lényegesen nagyobb biztonsággal jelenthetjük ki, hogy egyszeri jelenségről van szó, hiszen tavaly az utolsó negyedévben lendületesen nőtt a végelszámolások száma, így egy igazi trendforduló esélyét minimálisnak gondoljuk" – mondja az Opten igazgatója. Vélekedését alátámasztja az is, hogy a cégalapítási kedv is mélypontra zuhant januárban; olyan több éve nem fordult ugyanis elő, hogy egy hónap leforgása alatt csak 2756 új céget jegyeztek volna be a cégbíróságok. Ilyen alacsony számot utoljára 2007 nyarán regisztrált az Opten, amikor jelentős megszorításokon volt túl az ország, és egy sor adótörvényt szigorított a kormányzat, ami rontotta a vállalkozók befektetési kedvét, illetve bezárt olyan kiskapukat, amelyeket nem egy cég használt ki azt megelőzően.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!