2p

A szlovák gázimportőr cég, az SPP vasárnapi jelentése szerint Oroszországból még mindig az igényeltnél 10 százalékkal kevesebb földgáz érkezik.

A közlemény szerint a cég ennek ellenére maradéktalanul ellátja fogyasztóit.

A hiány kisebb, mint az elmúlt napokban, amikor az orosz gázszállítás a szokásos negyedével is kevesebb volt - mondta az SPP szóvivője.

A múlt héten az orosz export hasonló, kisebb-nagyobb csökkenését jelentették Lengyelországból, Romániából és Ausztriából is.

Az orosz Gazprom gázipari vállalat karbantartásokkal és tartalékai feltöltésével magyarázta a szerinte átmeneti exportkieséseket.

Múlt heti magyar sajtóértesülés szerint ennek keretében Oroszország körülbelül félmilliárd köbméter földgázt helyezne el a magyarországi tárolókban is azért, hogy szavatolni tudja a gázellátást a térségben.

Elemzők emlékeztetnek, hogy árvita miatt Oroszország június óta nem ad földgázt Ukrajnának, és úgy vélik, Oroszország igyekszik felkészülni a télre, elkerülendő afféle válságot, mint amilyen  2009 elején volt, amikor Ukrajna leállította a gáztranzitot Európa felé.

A Gazprom számítása szerint idén az orosz szállítás aránya meg fogja haladni a 64 százalékot az EU teljes gázimportjában. Az orosz energiaügyi miniszter, Alekszandr Novak csütörtökön azt mondta egy osztrák újságnak nyilatkozva, hogy Oroszország akkor sem csökkenti európai gázexportját a télen, ha ezzel akadályozhatná egyes EU-tagországok gáz- reexportját Ukrajnába.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!