4p

Mindig jön egy új rocksztár az üzleti életben, egy Mark Zuckerberg, vagy egy új Jack Dorsey - Twitter alapítója -, és bedob egy olyan ötletet, amiről egy világ beszél. De vajon ki, vagy kik lesznek a következők?

A CNN Money megpróbálta felsorolni azokat a rejtett, és kevésbé rejtett informatikai zseniket, akiknek a fejlesztése(i), és egyben ők maguk is berobbanhatnak a közeljövőben. A bumm pedig legalább akkora lesz, mint a Facebook alapítójának megjelenése a világ színpadán.

Adam Neumann - WeWork

Adam Neumann úgy gondolja a munka lehet szórakoztató is. 2010-ben olyan bérelhető irodaközpontot nyitott, ahol a kis cégek, és/vagy művészek egy légtérben, akár együtt is dolgozhatnak. Az üvegből készült irodák egyébként segítik az érintkezést a dolgozók között, de a közös területek is megkönnyítik a kapcsolatteremtést. Egy ilyen iroda ára 600 dollár havonta.

Neumannak és társának Los Angelesben, Bostonban, Chicagoban és Seattleben is vannak irodái. Ehhez hasonló közösségi irodaház azonban már Budapesten is található.

Patrick Collision - Stripe

Patrick Collision és testvére, John célja, hogy átalakítsa az online tranzakciókat.

A testvérpár azt szeretné, hogy a kisvállalkozások úgy fizethessenek hitelkártyával, hogy nincs céges számlájuk. Így pedig olyan óriásokkal vennék fel a versenyt, mint a PayPal, a Google vagy az Amazon.

Patrick különleges módon írányítja saját cégét, ugyanis nem alkalmaz termékmenedzsereket, és a belső levelezés nyilvános a cég alkalmazottai számára, ezzel erősítve az átláthatóságot. Stripe szerint azért nincs szükség termékmenedzserre, mert ha egy mérnök kitalál valamit, azt be is építheti a fejlesztésekbe.

Alex Hawkinson - SmartThings

Hawkinson olyan internet, kábel nélküli hubot fejlesztett, amivel kontroll alatt lehet tartani az otthon, vagy az iroda elektromos berendezéseit, mindösszesen az okostelefonunk kell hozzá és a szükséges applikáció.

Alex ötlete onnan fakadt, hogy nyaralójában áramszünet volt, és emiatt az épület pincéjében lévő berendezések megsérültek. Ezt csak egy hónapra rá tudta meg, miután újra a nyaralójába utazott. Alex találmányával akár egy több száz kilométerre lévő épület biztonsági kameráját is irányíthatjuk

Aaron Levie - Box

A Box egy olyan szolgáltatás a vállalatok számára, ami biztonságos fájlcserét kínál. Mivel a befektetők már kezdenek elfordulni a fogyasztói applikációk felől a céges szoftverek felé, így Levie cége igen szép reményű célponttá vált a szemükben.

Aaron Levie az iskolát megunva saját fejlesztésére koncentrált, és 28 évesen indította el saját vállalkozását. Jelenleg pedig már 700 alkalmazottja van.

Leviet megkérdezték, hogy mi a véleménye arról: a Google elindított egy konkurens szolgáltatást, Google Drive-ot. "Volt már olyan érzésed, hogy egy elefánt üldöz?" - hangzott a válasz.

Paul Berry - RebelMouse

Paul Berry 2007-ben megalkotta a Huffington Postot, ami segít az embereknek saját weboldalt készíteni. Azonban mára a HuffPo felhasználók úgy érzik, hogy a weboldaluk semmit sem számít.

Ezért Paul Berry elindította a RebelMouse-t, ami segít az embereknek egy "szociális címlapot" kreálni maguknak, vagy a cégüknek. Ez segít majd előtérbe kerülni az információs zajban. A Yahoo egyébként már teszteli a RebelMouse-t.

Karl Jacob - Hangtime

A Karl Jacob által fejlesztett naptár egy "barát listázó", szelektáló rendszer. A lényege az, hogy a naptár a Facebookon, és más egyéb forrásokon megkeresi, hogy az Ön barátai mit, mikor és milyen tevékenységgel vannak elfoglalva, vagy mit terveznek. Ezenfelül egyedi minősítéseket lehet társítani a barátokhoz.

A Hangtime azért jött létre, mert idő nagyon kevés van, ugyanakkor, mindenki azt szeretné tudni, hogy mit csinálnak a barátai - mondta Jacob.

Nat Turner - Flatiron

Nat-et az unokatestvérénél diagnosztizált leukémia késztette cselekvésre. A Flatrion olyan adatbázis kezelő rendszer, ami a különböző orvosok által rögzített adatokat hasonlítja össze, ami segíthet a megfelelő kezelés kiválasztásában.

Matthew Brimer - General Assembly

A General Assembly-t azoknak találták ki, akik úgy érzik, nem megfelelően készítette fel őket az oktatási rendszer. A cég olyan egyetemi hallgatói hálózatot kínál, ahol az oktatáson felül egyéb tudásanyagot érhetnek el a szorgalmasok.

Matthew Brimer szerint az oktatásnak igazi innovációra van szüksége, hiszen a világ folyamatosan változik, de az oktatás évszázadok óta alig-alig.

Matt Galligan - Circa

A Circa egy olyan mobilalkalmazás, ahol az egyes hírfolyamokat lehet nyomon követni. A felhasználók az általuk követett eseményről, ügyről újabb és újabb információkat kapnak, mivel az alkalmazás bármilyen friss hírről értesítést küld a felhasználónak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!