2p

A japán Mitsubishi Motors autógyár megállapodott a tajvani China Motorral arról, hogy megveszi a kínai South East Motor (SouEast) legalább 20 százalékát. A negyedik legnagyobb, s egyben egyetlen pénzügyi nehézségekkel küzdő japán autógyártó ezzel kínai jelenlétét kívánja erősíteni.

"Megállapodtunk a China Motorral, hogy megvásároljuk a South East Motor részvényeinek 20-25 százalékát" - mondta el a Mitsubishi egyik szóvivője. "Ezzel a kínai piacon való jelenlétünket szeretnénk erősíteni, bár az üzlet pontos feltételei még nem kidolgozottak" - tette hozzá.

A japán gyártó már korábban bejelentette, hogy szeretne részt szerezni a SouEastből, hogy azt a Mitsubishi kínai gyártó- és fejlesztőközpontjává tehesse. Az üzlet - amennyiben létrejön - a Mitsubishi második kínai autógyártójába történő befektetése lesz, hiszen már van egy 16 százalékos részesedése a Changfeng Motorban.

A SouEast egy viszonylag kis súlyú piaci résztvevő Kínában, s az utóbbi időben nehézségekkel küzdött, mialatt az olyan nagyobb cégek, mint a Honda vagy a Toyota az elsőségért küzdöttek a világ legdinamikusabban fejlődő autópiacán - közli az AFP hírügynökség. Eladásai 2004-ben 60 ezer darabra süllyedtek az egy évvel korábbi 83 ezerről.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!